Sokan teszik ezt árvíz idején, pedig tragédiát is okozhat: figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Ezt mindenkinek észben kell tartania az árvíz idején!
A rendőrség arra kér mindenkit, hogy ne akadályozzák az árvízi védekezésben dolgozókat bámészkodással és fotózkodással.
Ezzel nemcsak a munkát hátráltatják, de a saját testi épségüket is veszélyeztetik.
Ne légy katasztrófaturista!
- A szakemberek és az önkéntesek megfeszítve dolgoznak a védekezésben, kérjük, segítsék munkájukat azzal, hogy ne kelljen nézelődő embereket kerülgetniük! - írta a rendőrség hivatalos oldalán.
A vízügyi szakemberek szerint a töltések állapota napról napra változik a rájuk nehezedő víznyomástól, ezért a rendőrség figyelmeztet, hogy járművel és gyalogosan egyaránt tilos azokat megközelíteni! Az áradó folyó veszélyes, könnyen elsodorhat bárkit.
Az elkövetkező időszak válságos napokat hoz az erdei állatoknak is. A folyó elárasztja az élőhelyeket, ezért különösen fontos, hogy a szárazföldet kereső, menekülő vadak nyugalma és a saját biztonságuk érdekében mindenki kerülje el a gátak, erdők környékét, és lehetőleg a kutyájukat se arra sétáltassák. Az erdészeknek és vadgazdálkodási szakembereknek azzal lehet a legtöbbet segíteni, ha senki nem zavarja a mentési tevékenységüket.
A lezárt területekre tilos bemenni és parkolni, mert ott vagy víz van, vagy hamarosan lehet, figyelmeztet a közlemény. Tilos áthajtani az elárasztott utakon, mert már a bokáig érő víz is elsodorhat egy embert, vagy károkat okozhat az autóban.
A víz alatt ráadásul egyéb veszélyes tárgyak, elmozdult csatornafedelek is lehetnek. Az elöntött területeken a fák gyökerei meglazulhatnak, és akár egy szellő is könnyen kidöntheti azokat.
- Fotózkodás helyett inkább önkéntes munkájukkal segítsék a védekezést! - zárja a rendőrség a közleményt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ne edd meg, ha ilyen konzervet vettél! Hányást és hasmenést okozhat
Azonnal vidd vissza, ha ilyen konzervet vettél!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary