Három hatalmas napkitörésről készült felvétel: a legerősebb kategóriába tartoznak

A Nap a legtevékenyebb időszakán esik át.

Napkitörések videón

Három óriási napkitörést kapott lencsevégre a NASA Solar Dynamics Observatory nevű műholdja. Ezek közül kettő május 5-én, egy pedig 6-án történt.

Napkitörések videón

A NASA szerint mindhárom kitörés az X kategóriába, azaz a legerősebb napkitörések kategóriájába tartozik. 

A napkitöréseket egy öt betűből álló skálán osztályozzák, melyek közül a leggyengébbek az A kategóriájúak, ez után következnek növekvő sorrendben a B, C, M, majd az X kategóriájúak.

Az X mögé számok is illeszthetők, hogy a még erősebb flereket is be lehessen sorolni, derült ki a 24.hu cikkéből

A napokban levideózott kitörések X1,3-as, X1,2-es és X4,5-ös erősségűek voltak, amik hatalmasnak számítanak, de még így is jóval kisebbek a valaha mért legnagyobb, X45-ös kitörésnél. 

A Nap jelenleg a legtevékenyebb időszakán, a szoláris maximumon esik át, így az utóbbi időben nagyon gyakoriak a kitörések. 

Igazi wifigyilkos ez a tárgy, pedig minden háztartásban megtalálható: egy mozdulattal gyorsabbá teheted az interneted

Fontos dologra figyelmeztetnek a szakemberek.

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük