Munkaszüneti napok 2010-ben

Jövőre is tíz munkaszüneti nap jár, azzal a különbséggel, hogy a piros betűs ünnepek közül 2010-ben négy hétvégére esik.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Minden bizonnyal a legtöbb munkavállaló szívét fájdítja a tény, hogy jövőre egyetlen úgynevezett négy napos hétvége sem lesz. Ennek oka, hogy a munkaszüneti napok egész egyszerűen nem esnek olyan napra, hogy értelme lenne utólag vagy előzőleg ledolgozni a pihenőnapot.

2010-ben csupán karácsonykor esnek úgy a napok, hogy van értelme a munkanap-pihenőnap cserének.

A következő évben minden más munkaszüneti nap hétvégére vagy pénteki, illetve hétfői napra esik a naptárban. Ez utóbbi esetben nincs szükség munkanap-áthelyezésre, hiszen a naptárból következően három napos hosszú hétvége áll rendelkezésre - olvasható a Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleményében. Az egy szem, már korábban ledolgozott pihenőnapra pedig kerek egy évet kell várni, hiszen jövőre december 24-e péntekre esik, és ezt december 11-én kell majd pótolni.

Piros betűs ünnepek

A munkaszüneti napokról a Munka Törvénykönyve rendelkezik. Ennek értelmében január 1., március 15., húsvét hétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26. nem telik majd munkával. Öröm az ürömben, hogy január elseje péntekre esik, így bőven lesz lehetőség kipihenni a szilveszteri dínomdánom fáradalmait. Ezután két és fél hónapig nem nagyon lesz lehetőség a legális láblógatásra, ugyanis legközelebb csak március 15-én, az 1848-as forradalom ünnepén maradhatsz a törvény szerint otthon.

Természetesen április 5-én, húsvét hétfőn sem kell majd dolgozni, hasonlóan május 24-hez, azaz pünkösdhétfőhöz, amikor is a kereszténység a Szentlélek eljövetelére emlékezik, míg a zsidó vallásúaknál ekkor van az új kenyér ünnepe.

A munka ünnepén, azaz május elsején természetesen nem kell dolgozni, de ezt egyébként sem tennénk, hiszen a munkavállalók nemzetközi szolidaritási napja 2010-ben szombaton lesz.

Júniusban és júliusban hivatalosan nem ünneplünk semmit, így maximum a nyári szabadságolások alkalmával nem kell majd bemenned dolgozni. Augusztus 20. péntekre esik, ellentétben október 23-ával, ami szintén szombati napon lesz. Az elhunyt szeretteidre egy hétfői napon emlékezhetsz, november 1-je, mindenszentek ugyanis a hét első napján lesz esedékes. A piros betűs ünnepek közül az utolsó természetesen karácsonykor lesz. A kereszténység egyik legfontosabb ünnepének első napja szombatra, a második pedig vasárnapra esik.

A szabályozásról

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 125. § (5) bekezdésének értelmében a mindenkori szociális és munkaügyi miniszter feladata, hogy rendelkezzen a következő évben esedékes munkaszüneti napokról.

A következő év végéig hatályos, munkaszüneti napok körüli munkarendet megállapító rendeletről az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal egyeztetve hoz döntést a miniszter. A rendelet minden munkáltatóra és foglalkoztatottra nézve kötelező, kivéve azokat, akiket megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltató foglalkoztat.

A következő évben esedékes ünnepnapokat szemlélve igencsak aktuálisnak tűnik az egyik politikai párt 2005-ben benyújtott módosító indítványa, melyben azt szorgalmazták, hogy ne vesszenek el a hétvégére eső ünnepnapok. A Magyar Demokrata Fórum javaslata szerint, ha egy piros betűs ünnep hétvégére esik, akkor az előtte vagy az utána lévő napot kellene kiadni munkaszüneti napnak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció



Az ötlet csak nálunk számítana újdonságnak: az Amerikai Egyesült Államokban, ha egy munkaszüneti nap vasárnapra esik, akkor hétfőn, ha szombatra, akkor pénteken nem kell dolgozniuk a közalkalmazottaknak. A magáncégek alkalmazottaira ott sem vonatkozik a szabályozás.
Ezt is szeretjük