Ezek az emberek elfelejtették, hogyan kell mosolyogni: nagyon bizarr módszerrel tanulják újra
Úgy néz ki, hogy még a mosolygást is el lehet felejteni, és bizony ez a jelenség elég sok embert érint.
Miután Japánban három hosszú éven át kötelezően maszkot kellett viselni a közterületeken, nagyon sok helyi lakos jelentkezett úgynevezett „mosolyórákra”, hogy megtanulják, hogyan kell mosolyogni.
Nagyon különös ez a jelenség, hiszen a mosoly alapvetően egy természetes reakció, de úgy tűnik, hogy a maszkok mögötti élet sok japán emberből azt váltotta ki, hogy gyakorlatilag elfelejtették, hogyan is kell helyesen végezni.
A mosolygás tanulása
Ennek kapcsán egyre többen jelentkeztek úgynevezett mosolytanárokhoz, akikkel újratanulják, hogy hogyan mozgassák megfelelően az arcizmaikat ahhoz, hogy furcsa grimasz helyett mosolyogni tudjanak.
Keiko Kawano vállalkozó azt mondta, hogy eddig mintegy 4 ezer embernek tartott mosolygásórákat, és 700 okleveles mosolyspecialistát képezett ki, mióta 2017-ben elkezdte a munkáját. A szolgáltatásai iránti kereslet azonban a közelmúltban az egekbe szökött, miután az emberek levehették az arcmaszkot.
Mihao Kitano mosolytréner szintén azt nyilatkozta, hogy sok olyan emberről van tudomása, akik nem akarják levenni a maszkot, mert egyszerűen nem tudják, hogyan kell mosolyogni. Mivel nem használták az arcizmaikat az elmúlt 3 évben olyan mértékben, így bizarrnak hat számukra az érzelemkifejezés ezen módja.
Egy kézi tükör segítségével tudják az arcukat figyelni a tanulók, miközben az instruktor különböző mozgásokra utasítja őket, például hogy formáljanak O betűt a szájukkal, nyissák nagyra, és ehhez hasonlók.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A mosoly gyakorlása állítólag épp olyan, mint bármilyen edzés, a különbség az, hogy itt az érzelemtükröző mimikai izmok mozgatásán van a hangsúly. Nagyon furcsa, de ezek az órák valójában már a japán kultúra részei évtizedek óta, mivel az ott élők eleve nehezen tudják arckifejezésükkel közvetíteni az érzéseiket, de a Covid-19 világjárvány elleni korlátozások feloldása után még több ember szenved ettől a szigetországban.
Ez is érdekes: tényleg létezett a budapesti mosolyklub, vagy csak a külföldi sajtó találta ki?
Érdekes történetek keringtek a ’30-as években Budapestről, ezeknek azonban semmi valóságalapja nem volt.
Tényleg létezett a budapesti mosolyklub, vagy csak a külföldi sajtó találta ki? Ezért volt szükség rá a ’30-as években
Érdekes történetek keringtek a '30-as években Budapestről, ezeknek azonban semmi valóságalapja nem volt.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)