Idegesít a csámcsogás, torokköszörülés? Lehet, hogy mizofóniád van
Feláll a hátadon a szőr egy szörcsögéstől?
Egy korábbi kutatás szerint az emberi fül számára legnehezebben elviselhető hangok a 2000-5000 Hz közötti tartományba esnek. A kutatók még azt is megállapították, hogy a világ legidegesítőbb hangja a körömcsikorgás a palatáblán.
Vannak azonban olyan hétköznapi zajok, melyek egyesek számára nem - vagy csak enyhén - zavaróak, míg másokat a világból ki lehetne üldözni velük.
Mi az a mizofónia?
Ezek a hangok általában olyan ismétlődő zajok, melyeket más emberek adnak ki - és ők maguk nem is figyelnek rájuk. Így például a szipogás, szörcsögés, csámcsogás, torokköszörülés, hangos légvétel, ujjropogtatás vagy akár az ásítás. A mizofónia jellemzően kora kamaszkorban kezdődik, az irritáló hang kiváltása a betegnél izomfeszülést, vérnyomás-emelkedést, testhőmérséklet-növekedést, illetve dühös vagy agresszív, esetleg pánikreakciókat válthat ki. Van, akit a felsoroltak közül csak egy, de olyan is, akit több hang zavar.
Természetesen nem fekete vagy fehér témáról van szó, a mizofóniát inkább spektrumként foghatnánk fel. Ennek egyik végén azok az emberek állnak, akik szinte egyáltalán nem érzékenyek semmilyen zajra, a másik végén pedig azok, akiknek hátán feláll a szőr egy szörcsögéstől, és szeretnének a világból kiszaladni. Az emberek többsége természetesen a két véglet között van, ám arra jelenleg nincsen definíció, hogy pontosan mikortól beszélünk mizofóniáról.
A mizofónia veszélye, hogy idővel elszigetelődéshez vezethet, mivel az érintett ember igyekszik elkerülni azokat a szituációkat - embereket -, amikor hallhatja ezeket a zajokat. A szakemberek szerint segíthet a füldugók és fülhallgatók használata azokban a helyzetekben, amikor ezek a zajok várhatóan elhangzanak, illetve meditáció és más stresszcsökkentő módszerek is hatékonyak lehetnek a tünetek orvoslásában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ránézel és felbosszant
Nem csak az auditív hanem olyan vizuális dolgok is roppan idegesítőek lehetnek, melyeket az alábbi cikkben mutatunk be.
Kellemetlen dolgot vett észre a szupermarket padlóján: le is fotózta az irritáló látványt
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- zaj
- szívbetegség