Mennyi törést látsz a tenyereden?
Szerelmi életedet vagy karrieredet érintő bajt jelez a tenyered? És képes leszel kilábalni belőle?
A tenyérjóslásban a törések olyan jelzések, melyeket érdemes komolyan venni. Minden esetben az adott vonal - például szívvonal, életvonal vagy fejvonal - által jelképezett energia megszakadására utalnak. Tehát valamilyen életed során bekövetkező válságos, nehéz időszakra hívják fel a figyelmet. Cikkünk segítségével megtudhatod, milyen jellegű, illetve mekkora veszélyekre utalnak ezek a jelek.
Eleve elrendeltetett?
Bár a megtörtént eseményeket már nem tudod semmissé tenni, a törések által jelzett jövőbeli problémák elkerülésére még tehetsz lépéseket. Semmiképpen ne hidd azt, hogy bele kell törődnöd a megváltoztathatatlanba. A törések olyan előzetes figyelmeztetések, melyek ismeretében elkerülő hadműveleteket tehetsz, így csökkentheted a károkat. Ne feledd, hogy a kéz vonalai változhatnak, tehát ne állj hozzá fatalista módon egyetlen kézjelhez se!
A törések felkutatása
Vizsgáld meg körültekintően a tenyér fővonalait, és állapítsd meg, akad-e törés valamelyiken. A törés lehet akár egy miniatűr hézag is a vonal két része között vagy éppen feltűnő szakadék. Ha ténylegesen találsz folytonossági hiányt, mérd fel, mekkora súllyal bírhat, mekkora válságot idézhet majd elő. Vajon átmeneti kellemetlenségről van szó, melyet egy kis hézag jelöl, vagy inkább teljes felfordulásról, ahogy azt egy széles szakadás mutatja?
A korábbi cikkünkben közölt időmeghatározási technikával azt is megállapíthatod, hogy melyik életszakaszban következik be a kérdéses esemény.
Melyik vonalon látható a törés?
Alapvetően igaz, hogy minél több törés látható a tenyereden, annál több nehézségre számíthatsz életed során.
Nem mindegy azonban, hogy melyik vonalon találsz törést. Amennyiben életvonaladon figyelhető meg a folytonosság szakadása, úgy valamilyen egész életedre kiható negatív történésre kell felkészülnöd. Ez lehet haláleset vagy más hasonló méretű érzelmi megrázkódtatás.
Ha a törés a fejvonalat érinti, a veszélyek intellektuális síkon leselkednek rád. Ez valószínűleg karriereddel kapcsolatos mélypontra hívja fel a figyelmet. Amennyiben a szívvonaladon figyelsz meg törést, az a szerelmi életedben bekövetkező válságos időszakról mesél.
Védelem a bajoktól
Ellenőrizd, nem fut-e a törés mellett egy másik vonal, mely védelmi funkcióval bírhat, vagy esetleg nem fogja közre azt egy négyzet - ez utóbbi olyan, mint egy folt a lyukas farmeren. A négyzetnek az a feladata, hogy megerősítse a vonalat, és ebből kifolyólag semlegesítse a közelgő bajt.
Ha nem látsz négyzetet, akkor keress egy hajszálvékony vonalat, mely összeköti a szakadás két végét. Ez az aprócska varrás egyben tartja a vonalat, mely, bár megtört, folyik benne egy minimális mennyiségű energia. Ennek eredményeképpen a baljós esemény múló kellemetlenséggé szelídül.
A törés utáni szakasz
Vedd szemügyre a vonal törés utáni szakaszát, ebből derül ki ugyanis, hogy képes leszel-e talpra állni és kilábalni a szerencsétlenségből. Ha a törést követően a vonal újult erővel tör előre, akkor a gondok talán még jót is tesznek neked, és megemelik a vonalhoz tartozó életterület nívóját. Például, ha a szívvonal a törést követően megerősödik, a kapcsolataidban is javulás figyelhető meg. Amikor azonban a vonal elhalványul a szakadást követően, megráznak majd a történések. Például a hézag utáni halvány, láncolatos szívvonal megbántottságot és szomorúságot jelez.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Egyik vagy mindkét kéz?
Ha minden részletében megvizsgálod a törést, nézd meg, hogy a másik kézen is ugyanott látható-e. Ha igen, a negatív élmény sokkal nagyobb hatást gyakorol rád, mint akkor, ha csak az egyik tenyéren fordulna elő a jel. Amennyiben csak az aktív kézen látod, az arra utal, hogy váratlanul érnek majd az események, míg a passzív kéz esetén a belső világod fog a feje tetejére állni, anélkül, hogy ebből kívülről nézve bármi érződne.
Cikkünk Jane Struthers A tenyérjóslás bibliája című könyve alapján készült.
OLVASD EL EZT IS!
- válság
- ujj
Mennyi mélypontra számíthatsz életed során?
- siker
- szerencse
Mikor jön el életed legjobb periódusa?
- boldogság
- tenyérjóslás