Gyönyörű kép készült a Mars egykori folyóiról: egészen mások, mint a Földön
Igazán különleges fotón látható az egykori áradások nyoma.

mars-folyó
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A Földön a folyók eróziója általában lassú folyamat, de ez a Marson egész máshogy megy. A túlcsorduló krátertavakból származó hatalmas áradásoknak nagy szerepe volt a Mars felszínének alakításában, mély szakadékok faragásában és hatalmas mennyiségű üledék mozgatásában - derül ki egy új tanulmányból, amelyet a Texasi Egyetem kutatói vezettek.  

A Nature című tudományos folyóiratban megjelent kutatás megállapította, hogy az alighanem hetekig tartó áradások rengeteg hordalékot erodáltak, ezzel pedig teljesen feltölthetnék az Egyesült Államokban található Superior-tavat és az Ontario-tavat.

Látványos fotón a Mars egykori folyói

A krátertavak gyakoriak voltak a Marson sok milliárd évvel ezelőtt, amikor a vörös bolygó felszínén folyékony víz volt. Néhány kráter olyan nagy volt, hogy egy kisebb tengernyi víz is elfért benne. Amikor viszont már túl sok víz gyűlt fel, és a kráter nem bírta megtartani, akkor áttörte a szélét, és katasztrofális árvizeket okozott, nyomában pedig folyóvölgyek alakultak ki. Egy korábbi tanulmány szerint ezek az események rendkívül gyorsan zajlottak, és gyakran megtörténtek.

mars-fotó-folyó
Fotó: NASA/ GSFC/ JPL ASU

A Mars körül keringő műholdak által készített távérzékelési képek lehetővé tették a tudósok számára, hogy tanulmányozzák a törött marsi krátertavak maradványait, így készült az a színes topográfiai kép is, amelyet nemrég tettek közzé. Ez az első tanulmány, amely azt vizsgálja, hogyan alakította ki a vörös bolygón található 262 tó a Mars felszínét. A marsi folyóvölgyeket két kategóriába sorolják: vannak azok a völgyek, amelyek a kráter szélén kezdődtek, ami azt jelzi, hogy egy tószakadási árvíz során keletkeztek, és az olyanok, amelyek a tájon máshol keletkeztek. A szerzők szerint a rendkívül gyorsan zajló áradások egy lehetséges alternatív magyarázatai lehetnek az egyedülálló marsi folyóvölgyi domborzatra, amelyet általában az éghajlatnak tulajdonítanak.  

7 éve lakik a Marson a NASA robotja: bámulatos fotókat készített

A marsjáró még szelfiket is készített a vörös bolygón.

(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük