113 éves időkapszulát nyitottak fel Marosvásárhelyen: ez rejtőzött a belsejében

1908-ban rakták le az épület alapkövét és az időkapszulát is.

Marosvásárhely időkapszula
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A jövőnek szánt üzenetet, újságokat és pénzt rejtett a Marosvásárhelyi Református Kollégium alapkövébe rejtett időkapszula, melyet az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) és Maros megye elöljárói, valamint a sajtó jelenlétében bontottak fel hétfő délután a Maros Megyei Múzeum szakemberei.

Az alapkő felbontását élőben közvetítette közösségi oldalán a múzeum és az egyházkerület. Amint Oniga Erika művészettörténész az eseményen elmondta: a kollégium impozáns épületegyüttesének alapkövét 1908. szeptember 10-én helyezték el. Korabeli leírások szerint ekkor már több szárnya is állt a kollégium épületeinek. Azért halasztották erre az időpontra az alapkő elhelyezését, hogy része lehessen az egyházkerület Marosvásárhelyen tartott közgyűlése programjának.

Faragott kőtömbben lapultak a múlt emlékei

A művészettörténész az épületet tervező Baumgarten Sándor építésznek az alapkőletételkor mondott ünnepi beszédéből idézte: "Az épületet (Isten) addig engedje fennállni, míg az a hit, az igaz hazafiság és a tudomány szolgálatában áll."

erdély-időkapszula2
Fotó: Kiss Gábor / MTI

A régészek a téglatest alakú 1 x 0,8 x 0,6 méteres faragott kőtömb fedőlapját leemelve henger alakú fémdobozt emeltek ki. Ebben egy üveghengerbe felcsavarva találták meg a kiváló állapotban megőrződött, jövőnek szánt üzenetet, az aznapi újságok egy-egy példányát és a század elején használatos különböző címletű pénzeket. A rendezvényen Kató Béla püspök elmondta: egyháza a magyar kormány támogatásával sok templomot, műemlék épületet és azok környezetét újította fel az elmúlt évtizedben, és meglehet, hogy Románia legkiterjedtebb feltárómunkáját végezte.

erdély-időkapszula3
Fotó: Kiss Gábor / MTI

Csók Zsolt, a Kolozsvári Történeti Múzeum régésze kiemelte: az egyház nemcsak óvodákat és iskolákat épített, hanem csapatokat is. Egy egész régésznemzedéknek adott munkát, és biztosította, hogy szülőföldjükön keressék boldogulásukat. Az egykori református kollégium épületein ma a Marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium osztozik. Utóbbi Erdély egyik legnagyobb és legeredményesebb magyar nyelvű iskolája. A kollégium épületeit 2007-ben kapta vissza először a református egyházkerület, de a korábbi városvezetés megtámadta a visszaszolgáltatási határozatot, és ezt két perben is meg kellett védeni. Így csak 2018-ban kezdődhetett az épületegyüttes felújítása. Az ókollégium épületét 2020 szeptemberében adták át. A főépület felújítása - melynek az alapkövét most nyitották fel - ez év januárjában kezdődött.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban az anyaság témakörét boncolgattuk. Tényleg az anyukák a rossz, az apukák pedig a jó zsaruk? Magányosak az anyukák a mai világban? Milyen a munkába visszatérő anyák helyzete Magyarországon? Frusztrálóak az anyainfluenszerek? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Semjén Nóra anyainfluenszer, valamint Fehér Ági, a Femina főszerkesztője és Pintér Ada műsorvezető.

Promóció

Mi van a ma 83 éve elásott időkapszulában? 5000 évre konzerválták a tartalmát

Ma 82 éve ásták el az időkapszulát, amit csak 6939-ben lehet kinyitni.

Mi van a ma 83 éve elásott időkapszulában? 5000 évre konzerválták a tartalmát

Ma 82 éve ásták el az időkapszulát, amit csak 6939-ben lehet kinyitni.

Elolvasom

(Borítókép forrása: Kiss Gábor / MTI)

Ezt is szeretjük