Mit ünneplünk a magyar kultúra napján? Ezt mindenkinek tudnia kell, aki itt él
Ma van a magyar kultúra napja, melyet minden évben január 22-én tartanak.
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Csekén - ezt a dokumentumra írt dátum is igazolja -, így ezen évforduló tiszteletére és emlékére ezen a napon van a magyar kultúra napja. Az ünnep ötletét először Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben, majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén felhívást tett az emléknap megrendezésére.
Először 1989. január 22-én tartották meg a magyar kultúra napját, és azóta minden évben sor kerül rá ezen a napon. Mára több hagyomány is csatlakozott hozzá, ilyenkor országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak, valamint e naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, 1933 óta pedig az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat is.
"Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket" - írja a Wikipédia.
Budapesten a magyar kultúra napján tartják a Kulturális Örökség Európai Éve hazai megnyitóját. Egerben bemutatják a város Európa Kulturális Fővárosa-pályázatát, Pécsett elindul az Arany 200 országos lemezbemutató turnéja. Kihirdetik a Székesfehérvár történeti központja építészeti pályázat eredményét. A magyar kultúra napja alkalmából Rómában Aspektusok (Aspetti) címmel kortárs magyar grafikai és kisplasztikai kiállítás nyílt pénteken a Római Magyar Akadémia galériájában.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!














