Schubert Éva híres magyar költő rokona volt - Ezt a versét te is kívülről fújod

Összegyűjtöttünk néhány meglepő érdekességet Schubert Éváról.

Schubert Éva Kölcsey Ferenc
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Schubert Éva hosszan tartó súlyos betegség után, 2017. július 11-én hunyt el 86 éves korában. Halála az egész országot mélyen megrázta, hiszen az elmúlt évtizedek során rengetegen a szívükbe zárták a színésznőt, akit olyan emlékezetes filmekben láthattunk, mint az Egy pikoló világos, a Felmegyek a miniszterhez, az N.N., a halál angyala vagy a Kakuk Marci - a Szomszédok című sorozatról nem is beszélve.

Az 1931-ben született színésznő nem éppen hétköznapi rokonokat mondhatott magáénak. Az egyik ükanyja ugyanis a 19. század egyik legnagyobb magyar költőjének, Kölcsey Ferencnek volt az unokahúga. A dédapja bátyja pedig nem más volt, mint Szuper Károly, aki vándorszínészként Petőfi Sándorral lépett fel, az 1840-es évek elején pedig színiigazgatóként is egyengette a forradalmár költő színpadi pályafutását.

Kiemelkedő munkássága elismeréseként Schubert Évát 2013-ban jutalmazták Kossuth-díjjal, pedig eredetileg nem is színésznőnek készült. A színpadot ugyanis csak kényszerből választotta, miután nem vették fel az egyetemre, mert az oktatóknak nem tetszett, hogy az apácáknál nevelkedett. Pedig kitüntetéssel érettségizett az angolkisasszonyoknál 1949-ben, de ez sem volt elég, ezért gyors- és gépírást tanult, majd gépírónőként helyezkedett el.

Kétszer ment férjhez

Ami a magánéletét illeti: első férje Zolnay Pál rendező volt, akivel még főiskolás korában házasodtak össze. Második alkalommal Verebes Károly színész vezette az oltár elé, közös lányuk, Verebes Dóra pedig restaurátor lett, aki egyébként Verebes István féltestvére.

Schubert Éva egészségi állapota az elmúlt években folyamatosan romlott. Csontritkulása miatt 2011-ben kényszerült kerekesszékbe, de több műtéten is átesett. Betegsége ellenére 2015-ig aktívan dolgozott, a szereplés mellett több sikeres darab rendezőjeként is bemutatkozott. Személyében a 20. század második felének legendás magyar színművészét veszítettük el, aki 60 éves pályafutása során örökbe beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Forgatás közben hunyt el a Szomszédok főszereplője

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük