A túrázó észrevett valamit a tó felett: félelmetes látványt videózott le
Izgalmas, már-már földöntúli látványban volt része, amit szerencsére meg is örökített.
A 27 éves svájci túrázó, Peter Maier igazi kalandvágyó személyiség, hátizsákjában pedig egyszerre mindig több kamera is lapul, hogy egészen biztosan ne maradjon le a lélegzetelállító természeti jelenségekről. Persze, mindehhez szerencse is kell, ám ezúttal abból sem volt hiány.
Maier éppen ausztriai hotelszobájának teraszán pihent, amikor különös dolog történt a Millstatti-tó felszínén: a férfi égi cunamihoz hasonlította a látványt, amit nyomban videóra is vett. A lélegzetelállító felvétel bejárta az internetet, már közel kétmillióan látták.
Elképesztő természeti jelenség
A légzuhatag, más néven lecsapódó légtest - angolul downburst - olyan erős leáramlás, mely hirtelen pusztító szélvihart eredményez a talajfelszínen vagy annak közvetlen közelében.
Többnyire csupán pár percig tart, ám ezalatt akár 240 km/h-s szélsebesség is előfordulhat. Amit Maier látott, az a downburst egyik fajtája, az úgynevezett microburst, melynek négy kilométernél kisebb az átmérője.
Persze az átlagembert vajmi kevésbé érdekli a légzuhatag átmérője, hiszen megbabonázza a leginkább egy hatalmas tornádóra, esetleg atomrobbanásra emlékeztető jelenség.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nézd meg ezt is - A szuperhold fényében tört ki a vulkán
A szuperhold szupersége abban rejlik, hogy ilyenkor az égitest legtávolabbi pontjához viszonyítva nagyjából ötvenezer kilométerrel közelebb van a Földhöz, ennélfogva a normál méretéhez képest durván 14%-kal nagyobbnak tűnik. Maga a szuperhold kifejezés pedig az ellipszis alakú holdpálya Földhöz legközelebbi pontjára eső teliholdciklust jelenti. Nézd meg képeken a rendkívüli pillanatokat!
Kép: Pixabay.
OLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- dubai
Utakat temet maga alá a sivatag: csak pár csík jelzi a létezésüket
- történelem
- érdekesség
Ma is ugyanott ül a játékbaba, ahol a csernobili robbanáskor hagyták - Friss fotók
- tudomány
- katasztrófa