Megoldódhatott az elmúlt évek egyik legfurcsább rejtélye: senki nem tudta, miért mos emberi lábakat a partra a víz
Amerikai és Kanada partjainál számos emberi lábfejet sodort a partra a víz, amit senki nem tudott megmagyarázni.
Máig számos olyan rejtély van a világban, amire egyszerűen nincs magyarázat, ám szerencsére sok eset végül megoldódik az idők során. Ilyen a Kanada és Amerika partjainál lévő, horrorfilmekbe is beillő történet, aminek megoldása sokkal logikusabb, mint azt elsőre hinnénk.
2007. augusztus 20-án történt először, hogy egy 12 éves kislány megtalált egy bomló lábfejet Kanada nyugati partjainál, egy héttel később pedig ismét egy hasonló eset történt szinte ugyanott. Az eset már csak amiatt is furcsa volt, hogy mindkettő férfi jobb lábfej volt, ráadásul még a cipőméretük is megegyezett.
Sorozatgyilkosokra és maffiaszervezetekre is gondoltak már
Az első esetek is már felkavarták a kedélyeket, ám ami igazán félelmetes volt, hogy 2007 és 2019 között több mint 21 lábfejet találtak a Kanada és Amerika határán lévő Salish-tenger partjain, a legtöbb pedig a cipővel együtt sodródott a szárazföldre. A rendőrség tehetetlen volt, Rose Stanton, a vancouver-szigeti regionális halottkém is csak annyit tudott mondani az esetről, hogy a lábak bomlottak már, de hús még volt rajtuk. A rejtélyes esetek miatt sokan elkezdtek aggódni, hogy esetleg egy sorozatgyilkos vagy maffiaszervezet járja a vidéket, és a lábfejeket a partra küldve próbálnak üzenni és félelmet kelteni.
Az ügy végére Barb McLintock halottkém tett pontot, aki elmagyarázta, hogy nem kell durva bűnesetekre gondolni, hiszen a magyarázat sokkal észszerűbb ennél. A szakember szerint, ha egy holttest a tengeren van - ez lehet öngyilkosság vagy baleset miatt -, az lesüllyed a víz fenekére, ott pedig különböző élőlények, mint például kis rákok elkezdik felbontani. Mivel a rákfélék inkább csak a puha részekkel törődnek, így a porcokat és csontokat kikerülik, ez pedig a lábfej esetében különösen igaz. Mivel a boka környéke lágy, ezért ezt kezdik el rágni, ami miatt ez a rész könnyebben leválik a holttestről.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
De miért csak 2007 után kezdte kimosni a tenger ezeket a levált lábfejeket? A szakértők szerint erre is van magyarázat, ugyanis nagyjából ekkor kezdtek a cipőgyártók könnyedebb habból készült edzőcipőket gyártani, valamint a légpárnás megoldások is elterjedtté váltak, amik szinte pehelysúlyúak. Így amíg korábban a cipő súlya lent tartotta a tenger fenekén a testrészeket, addig így már könnyedén tudott mozogni a vízben - ez pedig megmagyarázza, hogy miért cipővel együtt kerültek partra ezek a lábfejek. Mindenesetre így is nagyon félelmetes lehet ilyet találni a parton, de legalább már a szakemberek tudnak rá észszerű magyarázatot adni.
Az Isdal-nő rejtélye, akiről 50 év után sem derült ki, hogy kicsoda: hidegháborús kém lehetett?
A nyomozók számára máig rejtély, hogyan halt meg a titokzatos nő.
Az Isdal-nő rejtélye, akiről 50 év után sem derült ki, hogy kicsoda: hidegháborús kém lehetett?
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)