Miért tartottak kutyát a középkori emberek, és hogy nevezték őket? Érdekes a történetük

A kutya és az ember útja ősidőktől fogva összefonódik, ám ha a négylábú jó társa is volt az embernek, koronként változott a kutyatartás jelentősége.

Bár a középkorban is elterjedt volt, akkoriban a legtöbb ember másképp tekintett rájuk, mint ma, amikor a kutya már nem egyszerűen háziállat, hanem jó barát, játszótárs és családtag is lett.

Miért tartottak kutyát a középkorban?

A középkori Európában, így hazánkban is, elsősorban őrzés és védelem céljával tartottak ebeket: őrizték a házakat, az árusok portékáit és pásztorkutyákként az állatállományt.

Európában általában az agár, a spániel, az uszkár és masztiff bevált házőrzők voltak. Hazánkban a középkorban gyakori választás volt e célra a kuvasz és a komondor, mely utóbbit még a 13. században honosítottak meg. A háznál szintén szívesen nevelt pulik csak a 18. században érkeztek hazánkba.

A középkorban jellemző volt a vadászkutya-tartás is. A vadászebek segítettek hajtani és elejteni a vadakat. Európában kedvelt vadászkutya volt az agár, egyes terrierek, a beagle és a kopó. Magyarországon e célra gyakran választották a kopót, az agarat, a vizslát, illetve a kuvaszt, melynek nagy teste miatt főleg medve, farkas vagy bölény vadászatánál vették jó hasznát. Bethlen Gábor kopócsapatával ment vadászni, I. Rákóczi György agaraival.

Az európai arisztokraták szívesen tartottak társaságot jelentő ölebeket pusztán kedvtelésből. Ezek a kutyák jellemzően, de nem kizárólag, kisebb testű kutyák voltak. Szívesen dédelgettek például különböző spánieleket, buldogokat.

Mivel a  középkori ember jól ismerte, alkalmazni is akarta az okos állatban rejlő lehetőségeket. Tartottak harci kutyákat, illetve szórakoztató, mutatványos ebeket is Európában. Írásos emlékek szerint trükkökre betanított kutyákkal már több mint ezer éve is járták a vásárokat, forgalmas tereket. Theophanész, 9. századi történetíró egy olyan kutyáról számolt be, aki előásta a nézők földbe temetett gyűrűit. Egy másik, 13. századi betanított állat pedig hangszereken tudott egy-egy hangot ütni, pengetni. 

Érdekes neveket adtak nekik

A kutyák, hiába tartották őket praktikus okokból, már a középkori emberek számára sem a csirkékkel vagy kacsákkal voltak egyenértékűek. Ez abban is tükröződik, hogy neveket adtak nekik. Nem is akármilyeneket: Európában sok kutyát saját foglalkozásuk alapján neveztek el a gazdik, amiből olyan, számunkra már-már vicces elnevezések születtek, mint - magyarra fordítva - a Kiskalapács vagy a Kapocsvas. Ezek a nevek épp olyanok, mintha a mai ebeket Billentyűzetnek vagy Fogorvosi fúrócskának neveznék el az emberek. Volt hogy a kutyákat jellemző tulajdonságaik szerint szólították, például Fehérlábúnak, Erősnek, Kisbeszédűnek vagy épp Kedvesnek. Olykor különlegesebb nevet kaptak, úgymint Fortuna, Gyémánt, Vihar vagy Vénusz, máskor pedig emberi személyneveket idézőket, mint a Terri, a Hardy vagy a Bellina.

Magyarországon a középkorból kevés írásos forrás őriz kutyaneveket. Mégis van, ami képet adhat, igaz ez későbbről való. Az 1600-as évek első felében I. Rákóczi György vadászmesterével, Radnai Zsigmonddal összeíratta agarainak nevét. E névsor nevei általában a külső jellegzetességekből indultak ki, mint a szőrzet vagy az alkat: Bondor, Csalfa, Daru, Havas, Hóka, Szellő, Szerecsen. Pacsirta és Csengő nevű kutyái valószínűleg a többinél szebb hangszínen ugattak. Fennmaradt még Zsámboky János humanista történetíró Bombó és Madel kutyáinak neve is.

Több évszázados hagyomány hazánkban - a középkornál valamivel később, az 1700-as évek végén már írás is rögzíti -, hogy folyónevekről nevezték el a kutyákat. Ennek nemcsak a jó hangzás állt a hátterében, hanem az a babona is, mely szerint a folyónév megakadályozza, hogy a kutya veszettséget kapjon. Kedvelt nevek voltak például a Tisza, a Duna, a Sajó, a Garam, a Zagyva vagy a Zsitva.

Ilyen volt a jó kutya a középkorban

Hasznos az éber házőrző volt, a jó kutya legfőbb ismérvei azonban a hűség és az intelligencia voltak. A segítségükért tartották őket, épp ezért is igényelték a jó kommunikációt a négylábúakkal. Szerették volna, hogy társuk megértse, figyelje és kövesse utasításaikat, és felismerték, milyen hihetetlenül értelmes állatokról van szó. Erről egy fennmaradt szöveg árulkodik, mely egy francia vadász tollából származik. Az illető, Gaston, Comte de Foix táján élt a 14. században:

Úgy beszélek a kutyáimmal, mint ahogy egy emberrel beszélnék... és ők értenek, és úgy tesznek, ahogy én kérem. Jobban, mint bármely ember, akivel együtt élek, de nem gondolom, hogy más embernek ugyanúgy szót fogadnának, mint nekem - írta.

A legjobb családi kutyák

Ha a család kutyára vágyik, érdemes megnézni a következő, családok körében gyakran választott ebeket. Természetesen a keverék állatokból is tökéletes családtag válhat.

Források: smithsonianmag.com, mult-kor.hu, mek.niif.hu/Magyar néprajz, thebark.com.

Képek: Getty Images.

• kutya
• középkor
• kutyatartás a középkorban
• kutyatartás
• érdekesség
• történelmi érdekesség
• középkori kutyanevek
• Terasz