Még mindig borzasztó titkot rejteget az állam
A KSH nem válaszol arra a kérdésre, miért késlekednek.
Újabb adatok jelentek meg a hazai szegénységről, ám ezt sem az állami hivatal, a KSH közölte, ahogy kellene, csak cikkünk megjelenésének napján történt meg.
A hazai szegénység helyzetére egy hétfői eset irányította rá ismét a közvélemény figyelmét. Egy háromgyermekes családot lakoltattak ki önkormányzati lakásukból a téli moratórium előtt egy héttel. Az özvegy asszony két gyereke is súlyos beteg, így állandó felügyeletük mellett képtelen munkát vállalni, így pedig piaci alapon nem tudnak albérletet fizetni. Esetük nem egyedülálló, egyre több a szegény ember Magyarországon.
Az MTA lépett a KSH helyett
A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete nyitott konferencia keretében mutatta be az Eurostat Magyarországról szóló szegénységi adatait. Az akadémia az index.hu szerint azért tette nyitottá a bemutatót, mert a KSH a konferenciáig nem közölte a számokat, így azonban sok szakmabelihez sem jutott el a felmérés.
Márpedig van mit közzétenni, hiszen fontos változások érhetők tetten a magyarországi szegények helyzetében. A legrászorultabbak száma ugyanis tavaly óta meredeken nőtt, így már a visegrádi országoktól is leszakadóban vagyunk.
26,8% például a súlyosan depriváltak aránya, akiknél kilenc meghatározott fogyasztási tételből legalább négy hiányzik a mindennapokban. Ők a téli hónapokban például arra is rákényszerülhetnek, hogy a fűtés és a vacsora között válasszanak, vagy a szülők nem esznek eleget, hogy a gyerekeknek jusson. Az uniós átlag egyébként 9,6%, ami szintén nem kevés, de nagyjából harmada a hazainak.
Nem volt pénz a közzétételre?
Az előzetes tervek szerint szeptemberben jelent volna meg a KSH tanulmánya, ahogy általában minden évben. Az intézet azonban elhalasztotta a publikálást. Hogy miért? A vg.hu cikke szerint forráshiánnyal magyarázták a KSH-nál a halasztást. Ez azonban két okból is furcsa magyarázatnak tűnik. Egyrészt az adatokkal már rendelkezett az intézet, hiszen az Eurostat statisztikáihoz a KSH méréseit használták fel. Így a nehezén túl voltak, már csak össze kellett volna állítani a meglévő anyagot.
Másrészt pedig az állami statisztikusok folyamatosan publikálnak oldalukon, így érthetetlen, miért pont a szegénységi mutatókkal volt probléma.
A jó hírekre jut forrás
Múlt hét csütörtökön kerestük fel a KSH-t, és írásban elküldtük kérdéseinket arra vonatkozóan, hogy mi az oka annak, hogy szeptember óta nem jelentek meg az úgynevezett laekeni indikátorok. A hivatal cikkünk megjelenése után küldött tájékoztatásában közli, hogy a cikk megjelenésének napján közzétették a szegénységi adatokat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A KSH honlapja folyamatosan frissül, hetente többször jelentkeznek új kimutatásokkal. 3,2%-kal nőtt a GDP, 7,3%-kal emelkedett az építőipari termelés volumene - ezeket az elmúlt hét adatainak címeiből ragadtuk ki.
OLVASD EL EZT IS!
- statisztika
- pénzügyek