Keddtől már nem lehet ingyenesen parkolni az országban: Gulyás Gergely más fontos változást is bejelentett
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely megerősítette, hogy keddtől eltörlik az ingyenes parkolásról szóló rendeletet.

Most, hogy a harmadik hullám is leszálló ágban van, és már több, mint 4,8 millió ember megkapta a koronavírus elleni vakcinát, újabb intézkedéseket hozott a kormány.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a kormányinfón több fontos változást is bejelentett, valamint azt is hozzátette, hogy a számításaik szerint a pünkösdi hétvégére meglehet az ötmillió beoltott - ami újabb lazításokat hozhat.
Ezek a legfontosabb változások
Három hete, április utolsó napján Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában bejelentette, hogy rengeteg lazítás jöhet 4 millió beoltott után, ami aztán másnap már meg is valósult, így a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára sokkal szabadabbá vált az élet. Gulyás Gergely a mai kormányinfón a következő változásokat tette hozzá az eddigi lazításokhoz.
- Keddtől megszűnik az ingyenes parkolás az országban.
- Augusztus 31-ig meghosszabbítják a hitelmoratóriumot.
- A kormány szerint pünkösdkor meglesz az ötmillió beoltott.
- A kormány járványügyi enyhítésekről tárgyalt szerdán, pénteken ezekről az operatív törzs dönt, ezután még pénteken ezeket Orbán Viktor be is jelenti. Pénteken döntenek arról is, mikor lehetnek rendezvények, koncertek.
- Nem veszünk részt a következő uniós vakcinabeszerzésben, mert van még 10 millió nyugati vakcina az országban, ha szükség van harmadik oltásra, az is biztosított.
- Azok is megkaphatják a vakcinát, akik kevesebb mint három hónapja fertőződtek meg, mert van elég vakcina az országban.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Lazultak az oltási időpontfoglalás feltételei: az operatív törzs változásokat közölt
Hasznos információkat közöltek az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
(Borítókép forrása: MTI/Kovács Tamás)