Fontos felfedezést tettek a kutatók: a koronavírus elleni harcban segíthet egy kígyó mérge
A brazil kutatók eredményei nagyon ígéretesek, és sokat segíthetnek a koronavírus elleni harcban.

korona-kígyóméreg2
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Már közel másfél éve az életünk meghatározó része lett a koronavírus, és bár úgy tűnhet, hogy már egyre kevesebb megbetegedést és halált okoz a járvány, a szakértők még továbbra is óvatosságra intik az embereket, hiszen még nem ért véget.

Éppen ezért a kutatók folyamatosan dolgoznak azon, hogy végre le lehessen zárni a járványhelyzetet, a brazil tudósok felfedezése pedig akár fontos mérföldkő is lehet ebben. A vizsgálataik alapján arra jöttek rá, hogy a kígyóméreg egy molekulája megakadályozta az új típusú koronavírus reprodukcióját majomsejtekben.

A méreg egy nagyon fontos fehérjéjét iktatja ki a koronavírusnak

A Dél-Amerikában élő gödrösviperafaj (Bothrops jararacussu) a világ egyik legmérgesebb, legagresszívabb kígyófaja, mérge akár tizenhat embert is megölhet. A brazil kutatók tanulmánya szerint a méreg egy molekulája 75 százalékban megakadályozta az új koronavírus szaporodását a majomsejtekben, ez az eredmény pedig akár egy olyan gyógyszer kifejlesztésében is segíthet, ami legyőzheti a Covid-19-et okozó SARS-CoV-2-t.

korona-kígyóméreg1
Fotó: dem10 / Getty Images Hungary

A tanulmány egyik szerzője, a Sao Pauló-i Egyetem professzora, Rafael Guido szerint a méreg egy komponense a vírus egy nagyon fontos fehérjéjét iktatja ki. A szakértő elmondta, hogy a peptidet már elő tudják állítani laboratóriumban is, emiatt nem kell a viperákat befogni és tenyészteni ahhoz, hogy hozzájussanak az anyaghoz. A tudósok ezután szeretnék kideríteni, az emberi sejtekre milyen hatással van az anyag, és képes-e megakadályozni, hogy a vírus a sejtekbe hatoljon. 

Új koronavírus-variánst azonosítottak Magyarországon: már a WHO listáján is szerepel

A magyar tudósok által azonosított új mutáció az alfa és a delta vírusvariánsra jellemző egy-egy tüskefehérje-mutációt egyszerre tartalmazza.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük