
Ebben az életkorban vagyunk a legmagányosabbak: meglepő a kutatás eredménye
Az emberek hajlamosak egyenlőségjelet tenni a magány és az időskor közé, a kutatások azonban rácáfolnak erre a feltételezésre.

Bármelyik aspektusát vizsgáljuk, a társas kapcsolatok a kezdetektől áthatják az emberiség történetét. Egyrészt az utódnemzés és a gyereknevelés szempontjából, de, ami talán ennél is lényegesebb, az a saját, belső, ösztönös késztetés az intimitás megélésére emberi kapcsolatainkon keresztül.
Nehéz megmondani, mikor terjedt el a köztudatban a nézet, miszerint, ahogy idősödünk, úgy fenyeget egyre inkább a magány, egy új kutatás azonban megdönteni látszik ezt. Pontosabban kutatások. Merthogy több is készült, de egyik sem az idős korosztályt illeti a legmagányosabb jelzővel.
Kik a legmagányosabbak?
A BBC 55 ezer fő részvételével készült tanulmányából kiderült, hogy a 16-24 éves korosztály - a hasonló korú válaszadók 40%-a - érzi magát különösen magányosnak, míg a 75 év felettiek körében ez az arány mindössze 27%.
Egy másik, 16 ezer személyt vizsgáló kutatás szintén a harminc év alattiakat tartja a legmagányosabbaknak, ellenben a nyolcvan év felettiekre ez csak abban az esetben igaz, ha már elvesztették házastársukat, családtagjaikat. Míg egy brit férfiak körében végzett kutatás a 35 éves kort jelöli a legmagányosabb időszaknak.
A magány nem egyenlő az egyedülléttel
Erre Matt Haig, mentálhigiénés szakember világított rá, ugyanis a magány pszichológiai meghatározása szerint egy olyan érzelmi állapot, melyben a személy az üresség, a kirekesztettség érzését tapasztalja. Olyasfajta lelkiállapot ez, mely hosszú idő alatt alakul ki, és független attól, hogy az egyén társaságban vagy egyedül van-e.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
Nem célszerű a közösségi médiát sem okolni ezért, hiszen a jelenség egyáltalán nem új keletű, sokkal inkább a felnőttkor természetes velejárója, amikor az embernek egy halom új érzéssel kell megbirkóznia, ami sokszor stresszes helyzetet teremt. Matt Blow pszichológus ugyanakkor hozzáteszi, rengeteg barátunk lehet a közösségi oldalakon, ettől még nem biztos, hogy képesek vagyunk valós kapcsolatokat is kialakítani.
Nézd meg ezt is - Húsba vágóan őszinte képeken a depresszió
Az Eurostat 2017-ben közzétett adatai szerint Magyarországon a 18 éven felüliek 10,5%-a depressziós, az Egészségügyi Világszervezet statisztikájából pedig kiderül, hogy a betegség világszerte több mint 300 millió embert érint - köztük Dawid Planetát is.
OLVASD EL EZT IS!