
Azt hitték, kihalt a különleges méhfaj - Nagy meglepetés érte a kutatókat
Úgy tűnik, a kék méhek nem haltak ki pár évvel a felfedezésük után.


A természet néha teljesen kiszámíthatatlan, és gyakran tartogat csodás meglepetéseket is. Ilyen az osmia calaminthae, vagyis a kék méh esete is, ami bár csak pár éve van a köztudatban, máris sok dolog köthető a nevéhez.
A különleges méheket először 2011-ben azonosították Floridában, öt évvel később pedig már kihalt fajként tekintettek rájuk, hiszen ekkor láttak utoljára élő példányt. Úgy tűnik, most felcsillant egy reménysugár, hogy még nincs minden veszve.
Próbálták megmenteni őket
A méhek nem csak egyedi színük miatt számítottak különlegesnek: kizárólag egy virágfajtának, a csak Floridában élő, veszélyeztetett Calamintha ashei nevű növénynek a virágporát fogyasztották, ráadásul magányos életmódot folytattak. Ezek alapján úgy tűnt, nincs sok esélye a túlélésre, mégis próbálták megóvni az élőhelyét. Egy petíciót is készítettek, hogy Floridában a lehető legjobban megőrizhessék a populációt.

Sajnos nem jártak sikerrel, és úgy tűnt, a kék méhek 2016-ban végleg kihaltak. Az IFLScience viszont jó hírről számolt be nemrég: a Floridai Természettudományi Múzeum kutatója, Chase Kimmel visszatért abba a fenyveserdőbe, ahol korábban megfigyelték az állatokat. Nem fűzött sok reményt hozzá, hogy találnak bármit is, pont ezért érte meglepetésként, amikor megpillantotta az osmia calaminthae-t újra.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
Az izgalmas felfedezés okán a múzeum kétéves kutatást indított annak érdekében, hogy jobb képet kapjanak a méhek jelenlegi populációs helyzetéről és viselkedésükről. Kimmel szerint még sok olyan tulajdonságuk lehet, amit nem ismernek, így mindenképp érdemes kideríteni, miért ilyen alacsony a számuk. A tudományos munkát nehezíti, hogy a méhnek rövid repülési szezonja van: március közepétől május közepéig mozognak leginkább, így minden évben csak ebben az időszakban tudják vizsgálni őket.
3 évig várakozik, hogy egyetlen napig élhessen: az élővilág legrövidebb életű egyedei
Alig pár óráig élő állatok is léteznek, akik csak fajuk fenntartására születnek.
(Képek forrása: Wikipédia)
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- állat