Gyurcsány fizetését emelte a Fidesz
Közel háromszor annyi alapbért kapnak a képviselők a következő ciklustól, ennek ellenére sokan kevesebbet keresnek.
Az új ciklusban jó háromszorosára emelik a képviselői alapdíjakat. Ennek ellenére nem mindenki jár jól, ugyanis párhuzamosan megszüntetik a költségtérítéseket, egyes pótdíjakat és a lakhatási támogatást is.
Jelenleg a képviselői alapfizetés bruttó 232 ezer forint, mely az újonnan megalakuló Országgyűlésben 748 ezerre emelkedik. Hiába nő az alapjuttatás, sok képviselő kevesebbet tehet zsebre az új ciklustól, hiszen eddig a most megszűnő kiegészítő juttatásokkal együtt sokan milliós összegeket kerestek.
Vannak kivételek
A Blikk számításai szerint nagyjából 75 képviselő mégis 748 ezret meghaladó bért kaphat. A bizottsági alelnökök alapbéréhez még 20%-ot adnak, a jegyzők, a frakcióvezető-helyettesek és a bizottsági elnökök pedig államtitkári fizetést, 997 ezer forintot keresnek majd. A múlt heti egyeztetések eredményeképp várhatóan 15 bizottság alakul majd.
Az öt parlamenti alelnök és az öt frakció vezetője - mint ismert, sem a DK, sem az Együtt PM, sem pedig az MLP nem alakíthat frakciót, mivel nincs meg az ehhez minimálisan szükséges létszáma - a miniszterekével megegyező, azaz 1,1 millió forintos fizetéshez jut. Az alelnökök kiléte egyelőre nem ismert, de az biztos, hogy két személyt jelölhet a Fidesz a posztra, míg a KDNP, az MSZP és a Jobbik egyet-egyet.
Az öt frakció vezetéséről eddig keveset tudni, azonban a kiszivárgott információk alapján valószínűsíthető, hogy a Fidesz képviselői csoportját továbbra is Rogán Antal vezeti majd. Az is biztosra vehető, hogy az MSZP frakcióvezetői posztján sem lesz változás, így azt továbbra is Mesterházy Attila tölti be. A Jobbiknál is marad minden a régiben, Vona Gábor vezeti majd a csoportot, az LMP-nél pedig meglepő lenne, ha nem Schiffer András töltené be a posztot.
Kövér kapja a legtöbbet
A házelnök - aki minden bizonnyal a következő ciklustól is Kövér László lesz - a miniszterelnökkel megegyező bérezés alá esik, azaz 1,5 milliót kap, amihez hozzáadódik a képviselői alapbérének 30%-a.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Blikk cikke szerint Kövér László így a legjobban kereső honatya lesz, mégis ő veszít legtöbbet az új bértáblával. Eddig ugyanis felvette a 626 ezer forintos költségtérítést, illetve lakhatási támogatást is igényelt. Tette mindezt annak ellenére, hogy hivatali autó jár neki, illetve vagyonnyilatkozata szerint a fővárosi agglomerációhoz tartozó Szigetszentmiklóson rendelkezik családi házzal. Az eddigi közel 2,5 milliós fizetése 1,735 millióra apad.
Gyurcsány Ferenc azonban pont a kormánypárti javaslattal jár jól. Eddig a volt kormányfő kereste a legszerényebb összeget képviselőségéért, de az eddigi 371 ezres fizetése csaknem megduplázódik a következő ciklusra. A Demokratikus Koalíció elnöke azonban nem tartja meg a parlamenti munkáért kapott bérét, a Blikk szerint azt civil szervezetek közt osztja szét, ahogy eddig is tette.
Fotó: MTI/Varga György.
OLVASD EL EZT IS!
- belföld
- polgármester
Lázár János szorgalmas képviselő kíván lenni
- fizetés
- európai unió
Orbán Viktor rosszul keres
- fizetés
- mszp