Ismét a magyar kutatóra figyel a világ: Karikó Katalint tekintélyes kitüntetéssel díjazták
Karikó Katalin kapta az Európai Feltalálói Díjat.
Karikó Katalin biokémikus a mai napon, eddigi életműve elismeréseként megkapta az Európai Feltalálói Díjat. A magyar kutató az Európai Szabadalmi Hivatal - European Patent Office, EPO - által adományozott díjat több mint négy évtizedes munkásságáért és főként a módosított mRNS-sel kapcsolatos kutatómunkájáért érdemelte ki, amellyel utat nyitott a Covid-járvány megfékezését elősegítő vakcinák kifejlesztésében.
Több mint négy évtizedes kitartó tudományos és kutatómunkájának eredményeként Karikó Katalin sikeresen dolgozott az mRNS terápiás alkalmazásában rejlő lehetőségeken, amellyel nem csak a Covid-19 elleni küzdelem vakcinájának megszületésében volt aktív szerepe, hanem új perspektívákat nyitott egyéb betegségek kezelésében is. Az 1990-es évek óta tartó, elkötelezett munka központjában az a felismerés állt, amely szerint a testbe fecskendezett szintetikus mRNS speciális fehérjék termelését eredményezi.
Karikó Katalin Európai Feltalálói Díjat kapott
A magyar szakembert az Európai Feltalálói Díj 2022 hibrid formátumú ünnepélyén tüntették ki, amelyet az egész világról számos érdeklődő követhetett nyomon. A díjat, amely Európa egyik legtekintélyesebb innovációs elismerése, olyan feltalálók kapják, akik kivételes tudásukkal hozzájárultak a társadalom fejlődéséhez.
- Karikó Katalin pályafutása jó példája annak, hogy a kitartó munka milyen nagyszerű dolgokat eredményez, és hogy a jól átgondolt, tudatosan végigvitt kutatási témák nem csupán a tudós, de a társadalom számára is jelentős eredményeket hoznak - fogalmazott a díj kapcsán Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.
- Nem csoda, hogy ezért Karikó az elmúlt két évben számtalan kitüntetést kapott, köztük a most odaítélt Európai Feltalálói Díj magyar megfelelőjét, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által adományozott Jedlik Ányos-díjat. Ráadásul ez az újabb elismerés tovább erősítheti azt a trendet, amely révén egyre több hölgy választja a kutatói pályáját. Ezzel pedig ismét csak a társadalom egésze járhat jól - mondta.
A magyar kutató 1978-tól az MTA ösztöndíjasaként a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett vírusokkal foglalkozni, itt szerezte doktori címét. 1985-től a philadelphiai Temple Egyetemen módosított nukleozidokkal kísérletezett. Három évvel később Washingtonban interferonokkal dolgozott. 1989-től ismét Pennsylvaniában helyezkedett el a University of Pennsylvania egyetemen, ahol a mai napig alkalmazásban van.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Itt vált kutatása elsődleges célpontjává az mRNS. Az RNS mediálta immunaktiváció vizsgálata során úttörő jelentőségű felismerése volt, hogy a nukleozidmódosítások elnyomják az RNS immunogenitását. Feltalálóként kollégáival az új technológiára számtalan rendkívüli jelentőségű szabadalmat alapítottak - eddig több mint 25 megadott szabadalom köthető Karikó nevéhez.
A Covid-19-vakcinán túl Karikó kutatásai utat nyitottak a módosított mRNS-en alapuló orvosi kezelések széles skálája felé. Jelenleg is különböző kutatások folynak többféle daganatos betegség terápiás vakcináinak, valamint szív- és érrendszeri betegségek és anyagcserezavarok kezelésének kifejlesztésére. A kutató saját listája szerint körülbelül harminc módosított mRNS-alapú terápiát szeretne fejleszteni a jövőben.
Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt
8 nő, aki áttörést hozott az orvostudományban
Áttörő orvostudományi sikereket nemcsak férfiak, hanem nők is elértek, és nagyon sokat köszönhetünk nekik.
8 nő, aki áttörést hozott az orvostudományban: Karikó Katalintól Virginia Apgarig
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- magyar siker
- családi vállalkozás