Kuruzslással vádolták az egyik leghíresebb magyar gyógyszer feltalálóját - Ma már hungarikum a készítmény

A kézműves marcipánon innen, a présházon túl, avagy mi a titka az emblematikus, hazai családi vállalkozásoknak?

beres-csepp

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Különleges misztikum övezi a családi vállalkozásokat, hiszen ezeket maguk elé képzelve a legtöbben kisboltot, kávézót vagy kisebb bisztrókat látnak, míg a valóság ettől sokszor teljesen eltér. Ma már nehezen lehet megtölteni a bevásárlókosarat egy szupermarketben anélkül, hogy hazai család terméke kerülne bele. Most három impozáns példán keresztül beleshetsz a magyar családi vállalkozások történetébe és titkaiba.

Béres család - A gyógyítás hivatás 

Gondoltad volna, hogy a Béres Csepp feltalálóját 1975-ben kuruzslással vádolták? A csepp 1972-es feltalálását követően idősebb Béres Józsefet sarlatánnak kiáltották ki, kétségbe vonva a szer gyógyhatását. A hatóságok végül belátták a feltaláló igazát, és 1978-ban engedélyt adtak a csepp forgalmazására, majd a Béres Cseppet 2000-ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították. Azóta az ország egyik legelterjedtebb készítménye lett.

Idősebb Béres József halála után fia, ifj. Béres József került a vállalkozás élére, de ma már a harmadik generáció is aktív szerepet vállal a cégben a feltaláló unokái, Melinda és Marcell személyében. Fontos számukra, hogy szem előtt tartsák nagyapjuk hitvallását, így az agresszív üzletpolitikát mellőzik, és hatalmas energiát fektetnek a termék jótékony hatásainak megismertetésére és elfogadtatására.

Laposa család - Balatoni romantika

Az egyik legsikeresebb, jelenleg kétgenerációs hazai családi borászat aligha tudja elkerülni a Badacsonyi borvidék szerelmeseinek figyelmét. A badacsonytomaji hegyen felfelé haladva ugyanis a Hableány, a frissTerasz, a Szőlőhegy Bisztró és az ikonikus kilátással rendelkező Laposa Terasz is mind a családhoz köthető. Bátran kijelenthető, hogy a Laposa nem csupán borászatként, de a Balaton-felvidéki vendéglátás egyik ékköveként is megállja a helyét.

Kevesen tudják, hogy mindez egy filmbe illően romantikus történettel kezdődött. Dr. Laposa József és badacsonyi születésű felesége 1978-ban egy vonatút alkalmával találkozott először, és még ugyanabban az évben össze is házasodtak. Nászajándékba egy Balaton-felvidéki présházat kaptak, ahol később három gyermekükkel rengeteg időt töltöttek, és a családi víkendház mellett lassan hobbivá, majd hivatássá nőtt számukra a borkészítés.

2000-ben végül megszületett a Laposa borászat. A szokásos sémával ellentétben a második generáció nem egy kész vállalkozást kapott, hogy azt vigyék tovább, hanem aktív szerepet játszottak annak kiépítésében is. Ma a három testvér, Bence, Zsófi és Lilla - a második generáció tagjaiként - vesznek részt a vállalkozás operatív irányításában, és élvezik szüleik háttérből nyújtott támogatását.

Szamos család - Édes hagyományok

Ki ne ismerné az édesszájúak kedvenc hazai családját, a Szamos családot? Az 1930-as évek elején Szamos Mátyás egy híres dán cukrászmestertől leste el a kiváló minőségű marcipán készítésének fortélyait. A receptek és az a különleges szenvedély, amellyel Szamos Mátyás megalkotta kreációit, a mai napig generációról generációra száll a családban.

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Legyen szó marcipánról, csokoládéról vagy süteményről, a Szamos család folyamatos újításaival mindig képes elkápráztatni az embereket. Az eredeti receptek felhasználásával, sőt, mai napig a legidősebb családtag jóváhagyásával készülnek finomságaik, amelyek kizárólag családi kóstolás után kerülhetnek a vásárlók elé.

Esetükben azonban a hagyomány kéz a kézben jár a tudásmegosztással, ugyanis versenytársaikkal ellentétben - akik receptjeiket legféltettebb titkaikként kezelik - a Szamos család nyilvános édességkurzusokat tart, amelyeken az eredeti, majd' százéves receptjeiket is felfedik annak érdekében, hogy minél több konyhába juthassanak el különlegességeik.

A vakmerőnek tűnő lépéssel a család lehetőséget ad mindenki számára, hogy a Szamos család részének érezhesse magát: hiszen velük együtt egy hatalmas konyhában, tapasztalt cukrászuk vezetésével bárki könnyedén elkészítheti a kedvenc Szamos süteményét.

A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images.

8 csodálatos magyar nő, akik történelmet írtak

A történelemkönyvekben általában csak a férfiak neve kerül előtérbe, pedig rengeteg csodálatos asszony van, akik tetteikkel, döntéseikkel hatalmas változásokat, sikereket értek el, és jobbá tették az országot, a világot, valamint kinyitották a lehetőségek kapuját nőtársaik előtt.

Ezt is szeretjük