A jóga pozitív hatásai az agyra: javítja a kognitív képességeket, elűzi a stresszt
A jóga nem csak a testre, az agyra is jótékonyan hat.

Segít befelé koncentrálni, lélekben ellazulni, testben feszesedni - akik jógáznak, sokan érvelnek hasonlókkal, miért választották ezt a mozgásformát. Valószínűleg keveseknek jutna eszébe, hogy az agyukat szeretnék vele fejleszteni.
Pedig a jóga erre is jó: pozitív hatást gyakorol az agyra több szempontból is, mint azt az Illinoisi Egyetem és a Wayne Állami Egyetem kutatói 11 kutatás során megállapították. A kutatás két vezetője Neha Gothe és Jessica Damoiseaux voltak.
11 kutatás a jóga agyra gyakorolt hatásairól
A kutatások közül ötben olyan résztvevőket vártak, akiknek addig nem volt tapasztalatuk a jógában. 10-24 hónapra, heti 1-2 jógaórára hívták őket, és a záróalkalom után megnézték, hogy miben változott az agyuk a kezdeti vizsgálat óta. A többi hat kutatásban olyanok vettek részt, akik amúgy is szoktak jógázni. Mindenkivel a hatha jóga gyakorlatait végeztették, melyben mozdulatok, meditáció és légzésgyakorlat is van. Minden vizsgálathoz képalkotó eljárásokat alkalmaztak, mint az MRI és az fMRI.

- A 11 kutatási anyag kiértékelésekor azt láttuk, hogy néhány agyi régió fejlődésnek indul. Ezek a változások nem feltétlen hasonlítanak azokra a változásokra, melyeket más sportok okoznak az agyban, bár az aerobikozóknál hasonlóképp nő a hippokampusz - mondta az egyetem kineziológiai és általános egészség professzora, Neha Gothe.
Így javítja az agyműködést a jóga
A kutatók szerint a hippokampuszt növelő jóga hatására a memória javulhat. Mint mondják, a memóriafolyamatokért felelős agyterület a korral egyre kisebb lesz. Ez az első olyan agyterület, amelyre a demencia kihat. Bár kizárólagosan nem lehet állítani, hogy a jóga gyarapította a hippokampuszt, de feltételezhető az összefüggés.
A jóga több más folyamatban felelős agyterületre is pozitívan hathat az eredmények szerint. Az amigdala, mely az érzelmek szabályozásáért felelős, ugyancsak fejlődést mutatott, és bizonyos további agyterületek is, így a tervezésért, döntéshozatalért, multitaskingban felelős, a tanulási folyamatokban szerepet játszó, illetve a jó választás meghozásában használatos terület is.
Hogy felmérjék az agyra gyakorolt kedvező hatásokat, a kutatás részeként kognitív teszteket írattak a résztvevőkkel. Ezek alapján megállapították, hogy - hasonlóan az aerobikozókhoz - a jógázók teszteredményei a jóga hatására javulhattak. Tekintettel arra, milyen sok agyterületre hat fejlesztőleg a mozgásforma, ez nem is meglepő.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Stresszcsökkentő
Bár, mint Gothe mondja, egyelőre nem lehet 100%-osan kijelenteni, hogy a jóga és a jobb agyműködés összefügg, nagy a valószínűsége. A jóga azonban nemcsak okosít, hanem nyugodtabbá is tesz.
Megfigyelések szerint a stressz az állatoknál és az embereknél is a hippokampusz zsugorodását okozza. A jóga viszont mérhetően stresszcsökkentő hatású, és növeli a hippokampuszt, tehát ellenhatást gyakorol.
Ezt a feltevést is egy vizsgálat segítségével mérlegelték. Megnézték, hogy nyolc hét jóga után hogyan reagál a résztvevők szervezete a feszült helyzetekben: stresszhatásnak tették ki őket, majd megmérték szervezetük stresszhormonszintjét, azaz kortizolszintjét. Azt látták, az alanyok testében kevesebb kortizol termelődik, mint azoknál, akik nem jógáznak, vagyis a stressz negatív hatásait a jóga hatékonyan csökkentheti.
A kutatók további vizsgálatokat terveznek a témában. Laikusként ugyanakkor az eredmények már ezen a ponton is kecsegtetők: azok, akik eddig bizonytalanok voltak, elkezdjenek-e jógázni, ezek tudatában valóban kedvet kaphatnak hozzá, hogy testüknek, lelküknek és agyuknak is kedvezzenek a jógával.
Stresszcsökkentő jógagyakorlatok
Tíz jógapóz, amely segíthet csökkenteni a mindennapi feszültséget, és csökkenteni a stresszt.
Fotók: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!

- önbizalom
- magabiztosság