Mérgezés miatt halt meg a világhírű írónő 41 évesen: lehet, hogy véletlenül ölték meg

Jane Austen 1817-es halálának okát egészen idáig homály fedte.

Szakértők szerint valószínűleg arzénmérgezés okozta Jane Austen látásnak súlyos romlását, a brit írónő élete végén már szinte teljesen megvakult. Az írónő British Libraryben őrzött három szemüvegének vizsgálata tárta fel, milyen súlyosan romlott látása.

Austen korában a gyógyszerek készítéséhez nehézfémeket, köztük arzént használtak, és a reumában szenvedő írónő szedhetett ilyen gyógyszereket - vélik a szakemberek, akik azt is feltételezik, hogy a mérgezés hozzájárulhatott korai, 41 éves korában, 1817. július 18-án bekövetkezett halálához is, amelynek oka régóta találgatások tárgya - olvasható a BBC honlapján.

A könyvtárosok a koruk ellenére jó állapotban lévő három szemüveg lencséjét mérték meg, hogy megállapítsák erősségüket. Austen első szemüvegének mindkét lencséje +1,75-ös, a második +4,75-ös és az utolsó +5,0-ös erősségű volt, ami azt jelenti, hogy halálakor az írónő már nagyon keveset látott, az olvasás, írás nehézkes volt számára.

- Fennáll a lehetősége annak, hogy véletlenül megmérgezték őt nehézfémmel, például arzénnel. Ma már tudjuk, hogy az arzénmérgezés szürkehályogot okoz - mondta Sandra Tuppen, a British Library kurátora. - Az arzént gyakran használták több betegség, köztük a reuma gyógyítására készült orvosságokhoz, ez utóbbiban szenvedett Austen - tette hozzá.

Azt nem tudni, hogy a teknőspáncélból és üvegből készült szemüvegeket felírták-e Austennek, vagy maga vásárolta. A brit könyvtárosok szemészek véleményét kérik ki elméletük igazolására.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük