Szeptembertől rendőrök özönlik el az iskolákat

Az agresszió és a drog visszaszorítása a cél

Összesen kétszáz kritikus iskolában lesznek jelen a rend őrei.

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ jelöli ki azt a kétszáz iskolát, ahová bűnmegelőzési tanácsadót küldenek szeptembertől.

A kijelölt rendőrök többsége még a nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjba vonuló bűnügyesekből áll - írja a Népszabadság csütörtöki száma.

Mi lesz a dolguk?

A tanácsadók szeptemberben kezdik meg munkájukat. Többségüket a korábban, még nyugdíjkorhatár előtt szolgálati nyugdíjba vonult bűnügyesekből toborozták, de volt, ahol a helyi rendőri vezetők választották ki az iskolák leendő rendőreit.

Az ORFK bűnmegelőzési osztályvezetője, Németh Ágnes elmondta, hogy az iskolai bűnmegelőzési tanácsadók nem vagyonőrök vagy biztonsági emberek lesznek, és nem is tanárok, ugyanakkor kötelesek tájékoztatni az iskolavezetőt tapasztalataikról és tervezett intézkedéseikről, és kötelesek intézkedni minden olyan esetben, amikor rendőrként más körülmények között is intézkedniük kellene.

Be kell majd épülni

Jelenlétüktől, szavaiktól és fellépésüktől egyebek mellett azt remélik, hogy csökken az agresszió, a drogfogyasztás. Az iskolai bűnmegelőzési tanácsadóktól a rendőrség elvárja, hogy ismerjék meg a diákjaik szokásait. Egy idő után azt is tudniuk kell majd, hogy kik szállítanak drogot az iskolába, és az ilyen, illetve ehhez hasonló információkat meg kell majd osztaniuk a rendőrséggel. Egy rendőr maximum három iskolában szolgálhat párhuzamosan.

A korábbi egyeztetések során felmerült, hogy a pedagógusokat kellene bűnmegelőzési ismeretekre tanítani, de sokak szerint a rendőrség nem szívesen látott vendég az iskolákban. Ennek ellenére a belügyminiszter, Pintér Sándor a kezdetektől ragaszkodott ahhoz, hogy a legkritikusabb iskolákban jelen legyenek a rendőrség emberei. A rendőröknek olyan problémákkal kell majd szembenézniük, mint a drog, az erőszak vagy a diákok sűrű és hosszú távollétének okai.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája

A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.

Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. június 5. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Felmerülő problémák

A szülők alapvetően örülnek az intézkedésnek, hiszen a rendőrök jelenléte mellett biztonságban tudják gyerekeiket és az értéktárgyakat egyaránt. Ugyanakkor sok kérdés is felmerül ezzel kapcsolatban, például mi alapján fogják kiválasztani a kérdéses iskolákat, kinek lesz ebbe beleszólása. De az is további kérdéseket vet fel, hogy kit fognak vizsgálni, a gyerekeket, a tanárokat vagy a rendszert magát.

Ezt is szeretjük