Az öszvéreket a legtöbb ember ismeri: egy kanca és egy hím szamár közös utódját hívják így, ám a világban előforduló hibridek sora ezzel nem ér véget.
A hibrid állatok többsége emberi beavatkozással születik, ami ugyan felvethet etikai kérdéseket, ám bizonyos fajoknál a természetben is előfordulnak kereszteződések, ha a közös utód születésének genetikai feltételei adottak. A hibridek ugyanakkor többnyire terméketlenek, és sokszor életképtelennek születnek.
8 hibrid állat
Bár elsőre úgy tűnhet, ügyes képszerkesztés eredményei, a következők valóban létező lények: érdemes megfigyelni rajtuk a különböző fajok külső tulajdonságainak keveredését.

Liger - Egy hím oroszlán és egy nőstény tigris leszármazottja. Gondozóik szerint viselkedésükben inkább a tigrisekre hasonlítanak, de jobban szeretnek társaságban lenni, akárcsak az oroszlánok. A legnagyobb méretű macskaféleként tartják számon.

Tigon - Ez az állat egy hím tigris és egy nőstény oroszlán hibridje, tehát épp fordítva, mint a liger esetében.

Zonkey - A zebraszamár egy zebra és egy szamár keresztezéséből származik. A zebroidokhoz sorolható, azaz az olyan egyedek közé, amelyek egy zebra és egy lóféle párosításával születnek.

Wolphin - Ez a különös vonásokkal rendelkező állat egy nőstény palackorrú delfin és egy hím gyilkos bálna keveréke. Ritkán, de a természetben is előfordul, hogy ilyen hibrid születik.

Szavanna macska - Ez a gyönyörű állat a szervál és a házi macska hibridje. Noha rendkívül drága, kedvencként tartják. A gazdik tapasztalata szerint nem mindenben hasonlít a macskákra, sőt, még a szerválokra sem. Bizonyos szempontból inkább a kutyákhoz hasonló a viselkedése: visszahozza a labdát, és a víztől sem fél.

Dzo - Ez a dús farkú hibrid a házi tehén és a vad jak keveréke, de mindkét állat legjavát hordozza magában, ugyanis náluk erősebb és masszívabb élőlény.

Geep - A bárány és a kecske hibridje. Mivel az egyik állatnak 54, a másiknak 60 kromoszómája van, általában életképtelenek, de előfordul, hogy életben maradnak.