Csak nem akar megérkezni a nyár: nem lesz valami jó idő a hétvégén

Szeles időre van kilátás, elvétve záporokra is számítani kell.

szel
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pénteken a néhány órás napsütés mellett többnyire erősen felhős lesz az ég. Sokfelé várható zápor, zivatar, majd eső is. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. Délután a Kisalföldön északnyugatira fordul, és itt is megerősödik, majd mindenütt mérséklődik a légmozgás. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 27 fok között alakul.

Szombaton éjszaka felszakadozik, csökken a felhőzet, napközben már gomolyfelhős, napos idő lesz. Éjjel még főként keleten, napközben elvétve alakul ki zápor. A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, északnyugaton meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul.

Vasárnap a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, elszórtan alakul ki zápor, néhol zivatar. A délnyugati szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

Fotók: Getty Images

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az elmúlt hetek 10 leggyönyörűbb tájképe

Minden hónapban megrendezi tájképversenyét a The Independent Photographer magazin. Idén áprilisban sem volt ez másként, és - ahogyan az lenni szokott - ezúttal is számos nevezés érkezett a pályázatra. A magazin közzétette a legjobb tíz felvételt.

Az elmúlt hetek 10 leggyönyörűbb tájképe: szakmai zsűri válogatta őket

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük