Nyilvánosságra hozta a felhasználók helyelőzményeit a Google - A magyarokét is
A Google közzétette az utazási, helyváltoztatási szokások márciusi változását a világ 131 országában.
Közzétette a Google a változásokat, amelyeket a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott hatósági intézkedések okoztak az utazási, helyváltoztatási szokásokban a világ 131 országában márciusban. A cég célja, hogy ezzel is segítse a közegészségügyi szerveket a vírus elleni küzdelemben.
A közösségi mobilitási jelentés összesített, anonimizált adatok alapján, földrajzilag és helytípusok szerint jeleníti meg a jellemző tartózkodási helyeket Magyarországra vonatkozóan is.
A járvány ellen használnák fel az adatokat
A világjárványra reagálva egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a közegészségügyi stratégiák, így a vírus átadásának lassítására hivatott szociális távolság betartása is. A Google Térképen aggregált és anonim adatokat használnak, hogy megmutassák, mennyire zsúfoltak különböző helyek, segítve ezzel a forgalmi dugók azonosítását vagy egy helyi vállalkozás látogatottsági csúcsidejének meghatározását.
A közegészségügyi tisztviselők szerint ez a típusú aggregált és anonim adat segítheti munkájukat, hiszen kritikus döntések alapját adják a COVID-19 elleni küzdelem során - olvasható a Google közleményében.
Magyarországon a vizsgált február 16. és március 29. közötti időszakban 66%-kal csökkent a kiskereskedelmi és szabadidős helyszínek - az éttermek, kávézók, bevásárlóközpontok, múzeumok, könyvtárak és mozik - látogatottsága és 50%-kal a metró-, busz- és vasútállomások forgalma. 43%-os visszaesést tapasztaltak a piacok, élelmiszerboltok, illatszerboltok és gyógyszertárak kategóriájában.
A munkahelyeken való tartózkodás 32%-kal kevesebb a február 26-a előtti időszak átlagánál. 7%-kal csökkent a különböző közparkok, nemzeti parkok, kutyasétáltatók és a strandok látogatottsága, ugyanakkor 10%-kal nőtt a lakóhelyek körzetében való tartózkodás.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A közlemény hangsúlyozza, hogy a jelentést aggregált, névtelen adatokkal hozták létre azon felhasználók adataiból, akik bekapcsolták helyelőzményeik követését, amely funkció azonban alapértelmezés szerint ki van kapcsolva. Azok a felhasználók, akiknek be van kapcsolva a helyelőzmények követése, Google-fiókjukban bármikor kikapcsolhatják a funkciót, illetve bármikor törölhetik helyelőzményeiket közvetlenül az idővonalukról.
Fotók: Getty Images