Dermesztő látvány, ahogy a hangya csíp: nézni is fájdalmas ilyen közelről
Ez az első felvétel a rendkívül fájdalmas folyamatról. Így ezek után senki sem vonhatja kétségbe a hangyák erejét.
Legtöbben jól ismerik a tücsök és a hangya meséjét, amiben a tücsök a naplopó, tétlenkedő szereplő, míg a hangya a munka és a szorgalom bajnoka. Az apró állatok ugyanakkor az életben is bebizonyítják, hogy időnként tényleg nem a méret a lényeg.
A fullánkos élőlények legismertebb képviselő minden bizonnyal a darazsak és a méhek, pedig olyan hangyák is akadnak, amelyek rendelkeznek apró tüskével, így nem harapásukkal, hanem mérgükkel okoznak szúró fájdalmat.
Lassított felvételen a hangyacsípés
A hangyák fullánkja sokkal vékonyabb az emberi hajszálnál, ehhez képest igen erős fájdalmat okozhat: beleszúrják áldozatukba, a mérget pedig belefecskendezik a bőr alá. Ezt a közelmúltban első alkalommal videón is megörökítették.
Adrian Smith, az Észak-Karolinai Természettudományi Múzeum biológusa lassítva filmezte a folyamatot, észrevételeiről pedig a Science tudományos szaklapnak nyilatkozott. A kutató vékony viaszréteget feszített ki, majd szépen megvárta, míg a hangyák átszúrnak rajta. A folyamat eszméletlenül gyors, így csak lassításban igazán látványos, ahogyan a méreg kikerül a fullánkból.
Amilyen kicsi, olyan veszélyes
Dél-Amerika nyugati esőerdőiben őshonos az a hangyafaj, amelynek csípése a kutatók szerint nagyjából harmincszor fájdalmasabb a méhcsípésnél. A Paraponera clavata, más néven 24 órás hangya csípése leginkább ahhoz az érzéshez hasonlíthat, mint amikor az emberre rálőnek, a puskagolyó okozta fájdalom pedig szélsebesen szétterjed a testrészekben.
Ezt Steve Backshall természettudós mondta a ZME Science tudományos lapnak. A kutató hozzátette, a rovarcsípést követően a test remegni, a bőr pedig izzadni kezd. A fájdalom terjedésével együtt a szívverés is felgyorsul, sőt az ember a tudatát is könnyen elvesztheti, mivel ilyenkor legalább három-négy órán keresztül csak a fájdalomra képes koncentrálni. Backshall szerint az állat csípése az ember által ismert legborzalmasabb fájdalmak egyike.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Rovarokat kevernek az ételbe a népszerű étteremben
A kulináris élményt kínáló séf a rendhagyó alapanyag-választást a személyes alkotói szenvedélyen túl az emberi rovarfogyasztás hosszú távú ökológiai előnyeivel indokolja. A főzőiskolaként is működő étteremben sokan szívesen kipróbálják a rendhagyó, kissé bizarr ételeket - nézz meg képeken néhány fogást!
Rovarokat kevernek az ételbe a népszerű étteremben: fotókon a furcsa fogások
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek forrása: Getty Images Hungary
- hangyacsípés videó
- hangyacsípés hogy néz ki
- hangyacsípés
- rovarcsípés
- hangyák csípése
- paraponera clavata
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- táplálkozás
- antioxidáns