Nem mindennapi vállalkozást indított a feleség: bérbe adja a férjét másoknak
Az ügyes feleség ötletén keresztül virágzó vállalkozást működtetnek, ahol a saját férjét adja bérbe másoknak.
Nem minden ember ügyes, egyeseket akár egy polc felakasztásának gondolata is megrémíthet. Ilyenkor egy ügyes ember kulcsfontosságú lehet a problémásabb házimunkák elvégzéséhez.
Laura Young tudta, hogy házastársa, James jártas a bútorgyártásban, famegmunkálásban, szerelésben és még sok minden másban is. Szakértelme alapján az a gondolata támadt, hogy alapítson egy ezermester-vállalkozást Rent My Handy Husband, azaz Béreld ki ügyes férjemet néven.
Bérbe adja a férjét másoknak
Az ötlet jónak bizonyult, ugyanis üzletük virágzik. James televíziókat üzemel be, függönyöket szerel fel, míg Laura a közösségi médiát menedzseli. Közös vállalkozásuk annyira népszerű, hogy előfordult olyan megkeresés is, amit kapacitás híján vissza kellett utasítaniuk.
Laura ötlete a Rent My Handy Husbandhez azután támadt, hogy meghallgatott egy podcastot egy férfiról, aki abból él, hogy bútorokat rak össze másoknak.
James szolgáltatásait a Facebookon és a Nextdoor alkalmazásban hirdette, az üzlet innen indult el. Most olyan emberektől is kapnak kéréseket, akik 150 mérföldnél távolabb élnek, és James felmondott munkahelyén, ahol raktárosként dolgozott, hogy minden idejét a Rent My Handy Husbandnek szentelhesse.
Nagy előnnyel járt, hogy James elkötelezte magát családi vállalkozásuk mellett. Sokkal több időt tud három gyermekükkel tölteni, akik közül kettő autista. Négy éve nála is autizmust diagnosztizáltak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- James nem jött kereskedelmi háttérből, de nagyapja atommérnök volt, és úgy tartották, hogy neki is voltak autizmushoz köthető tünetei - mondta Laura -, Jamesnek nagyon módszeres elméje van, és tud elvontan gondolkodni. Másképp látja a dolgokat.
A pár kedvezményeket kínál többek között a 65 év felettieknek, az egészségügyben dolgozóknak és segélyszolgálatok alkalmazottainak. James karácsonykor fények felszerelésével egészíti ki otthon körüli szolgáltatásait.
Villámkvíz a szerszámokról: tudod, mi a fándli?
Néha olyan kacifántos szakszavakat használnak a szakemberek, melyeket csak nagyok kevesen értenek, ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorral.
A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images.