Így csak kevesen láthatták Marie Curie-t: ritka fotókon a 155 éve született fizikusnő

Marie Curie 1867. november 7-én született, pontosan 155 éve.

Fényképek Marie Curie-ről
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Marie Curie nevéről legtöbbünknek a radioaktivitás jut eszébe. Nem véletlenül, hiszen munkássága nagy részét e terület kutatásának szentelte. Ő az egyetlen ember, aki két tudományterületen is - kémia és fizika - Nobel-díjat kapott.

A fizikusnő 1867. november 7-én, éppen 155 éve született Maria Sklodowska néven, Lengyelországban. Reál érdeklődését édesapjától örökölhette, aki matematikát és fizikát tanított. Korán kirajzolódott természettudományos tehetsége, ám a Varsói Egyetem abban a városban, ahol Marie Curie élt, nem engedett be női hallgatókat. Ő mégis elhatározta, hogy tudós lesz, és kísérletezni fog. Franciaországba, Párizsba költözött, ahol fizikát tanult a Sorbonne Egyetemen.

Curie Párizsban.
Curie Párizsban.
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

1895-ben feleségül ment Pierre Curie-hez, akivel a fizikakutatás közös érdeklődési körük volt. Együtt fedeztek fel két új elemet, a vegyi anyagok legkisebb darabjait: a polóniumot és a rádiumot. Akkor még nem volt ismeretes, így maga Curie sem sejtette, hogy az anyagok, amelyekkel nap mint nap találkozik, veszélyt jelentenek az egészségére.

1903-ban egy harmadik tudóssal, Henri Becquerellel együtt, fizikai Nobel-díjat kaptak. Tudományos eredményei tovább gyarapodtak. 1906-ban Curie lett az első női fizikaprofesszor a Sorbonne-on, majd 1909-ben saját laboratóriumot kapott a Párizsi Egyetemen, igaz, csak férje halála után, 1911-ben kémiai Nobel-díjat kapott.

Curie hamarosan életek megmentésére kezdte fordítani a munkáját. A rádiumra és a polóniumra vonatkozóan kiderült, hogy ezek károsak, de kiderült az is, hogy jól hasznosíthatóak az orvostudományban.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

1914-ben, az I. világháború alatt Curie mobil röntgenegységeket hozott létre, amelyeket a franciaországi harctéri kórházakba lehetett szállítani. Ezek segítségével az orvosok a csonttöréseket és golyókat könnyebben fedezhették fel a katonák testében.

Miután a háború 1918-ban véget ért, Marie Curie visszatért laboratóriumába, hogy tovább dolgozzon radioaktív elemekkel. Sajnos azonban a nagyon sok folyamatos, nagyfokú sugárzás, amely munkássága során érte, romboló hatással volt egészségére. 1934. július 4-én Curie belehalt a sugárzás okozta betegségébe.

A párizsi sceaux-i temetőbe temették el férje mellé, 1995-ben pedig a Panthéonba helyezték át végső nyughelyüket. Sírjukhoz közelítve állítólag mérhető a radioaktív sugárzás, mert csontjaik magukba zárták azt. A fizikusnő kutatásban használt holmijai, jegyzetei, sőt még szakácskönyvei is sugárzást mutatnak mind a mai napig.

Fényképek Marie Curie-ről

Noha fizikusként számos képen láthattuk, mely a laborban dolgozva örökítette meg, fennmaradtak róla olyan képek is, melyek magánéletébe engednek betekintést.

Testvéreivel gyermekként: balról jobbra Zosia, Hela, Manya (Marie Curie), Joseph és Bronya.
Kislány korában. Ezen a felvételen Curie épp 16 éves volt.
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary
Ez a fotó 1906-ban készült. A bal odali kerékpárnál Pierre Curie áll, a fizikusnő férje, akihez 1895-ben ment hozzá.
Első gyermekükkel, Irene-nel. Férjével kutatótársakként is nagyszerűen működtek együtt.
Kétgyermekes anyaként. Balra Irene lánya, jobbra Eve látható.
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary
1921-ben Amerikában, lányai koszorújában, az RMS Olympic, a Titanic testvérhajója fedélzetén. A bal szélen Mrs William B. Maloney állt, a Radium Fund Committee elnöke. Vele tárgyalt Curie az út során.
Irodájában, a párizsi Radium Institute-ban, azaz Rádium Intézetben. (1925)
Fotó: Culture Club / Getty Images Hungary
Egy elegáns egész alakos fotó 1928-ból.

Tudósok, akiket saját találmányuk ölt meg

A következő cikkben olyan feltalálókról írtunk, akiket saját találmányaik miatt ért a halál.

8 feltaláló, akit a saját találmánya küldött a másvilágra - Zseniális, de halálos szerkezetek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük