A hatodik érzék tanulható
Századunk kihívásait a testi-lelki harmónia és az öngyógyítás képességének elsajátításával győzheted le. Ebben egy új érzékelési forma is segíthet.
Sokan vannak, akik hisznek a lét megfoghatatlan, magasabb rendű értelmében, abban, hogy az ember többre rendeltetett a mindennapi robotnál, és bármilyen kicsinyke is, fontos része a világegyetemnek, mellyel épp úgy, mint minden más élővel és élettelennel, képes kapcsolatot és kölcsönös harmóniát teremteni. Ha te is közéjük tartozol, talán készen állsz arra is, hogy megismerd és elsajátítsd az érzékelés egy egészen új formáját.
Egy ősi érzékelési forma
A kutatók szerint az evolúciós folyamat korai szakaszaiban, mikor egyéb lehetőségek még nem álltak rendelkezésére, az ember egy sajátos képességet tudhatott magáénak, melynek révén többi érzékszerve nélkül is képes volt kommunikálni az őt körülvevő világgal.
Ez a magasabb rendű érzékelési forma a különféle anyagi szerkezetek szubatomjai által kibocsátott, rezgésekkel jellemezhető kisugárzások észlelését, beazonosítását és megkülönböztetését jelentette, mely képesség azonban a civilizáció megjelenésével, a kommunikációs formák leegyszerűsödésével és egyértelműbbé válásával egyre inkább elhomályosult. Vannak azonban, akik ma is használják ezt az ősi tudást, legyen szó az állati érzékelésről, a természeti népekről, a különleges adottságokkal rendelkező emberekről vagy épp a fogékonyságukról híres gyerekekről.
A gyerekkorral vége?
A vizsgálatok eredményei alapján a szakemberek megállapították, hogy a gyerekek öt-tíz éves korukig rendelkeznek ezzel a plusz érzékelési formaként jellemezhető vagy legalábbis ahhoz hasonló adottsággal, azonban - mint ahogy azt a Kaliforniai Egyetem kutatói is bizonyították, miután 59 kamaszodó gyerek agyhullámait vizsgálták alvás közben öt éven át - az idegsejtek közötti speciális kapcsolatok, melyek mindezt biztosítják, redukálódnak, egy részük elvész, illetve a hozzájuk tartozó agyhullámok frekvenciája is csökken.
A jelenség ahhoz hasonlítható, mint amikor feledésbe merül egy ritkán ismételt információ - tanulmányok is bizonyítják, hogy az agy korlátoz bizonyos funkciókat, ha azokat valaki nem használja rendszeresen.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tanuld újra a technikákat!
A speciális, ősi érzékelési technika azonban, mivel egykor létünk - és génjeink - szerves része volt, nem tűnt el, csupán szunnyad valahol mélyen, minek köszönhetően a megfelelő módszerekkel, az adott idegi kapcsolatok felerősítésével tudatosítható, gyakorolható, újratanulható és fejleszthető, épp úgy, mint bármilyen más készség vagy képesség. A 21. század ráadásul sokak szerint meg is követeli ezt - még a NASA kutatói is úgy vélik, hogy a jövő embereinek elengedhetetlen sajátossága kell, hogy legyen -, mivel így jóval könnyebbé válik az alkalmazkodás a modern kor feltételeihez, többek között a testi-lelki kiegyensúlyozottság és az öngyógyítás is megvalósulhat általa.
Gyógyulj, és tedd teljessé az életed!
A megfelelő technikák alkalmazásával nemcsak azt tanulhatod meg, hogyan ismerheted fel az egyes tárgyakat és élőlényeket látásod és hallásod nélkül, csupán rezgéseik alapján, de szervezeted összefüggéseit, szerveid kapcsolatát is érzékelheted, mi által képes leszel feloldani tested blokkjait, biztosítani a megfelelő energiaáramlást, azzal együtt pedig egészségedet is. Harmóniát teremthetsz belsődben, testileg és lelkileg is szépülhetsz, sőt, idővel a szavak nélküli kommunikációra és az idegrendszer rezgéseinek észlelése által a gondolatok érzékelésére is képessé válhatsz.
(%oldalmero(432271, 349765)%)
OLVASD EL EZT IS!
- telepátia
- spiritualizmus
3 bizonyíték, hogy a telepátia létezik
- virág
- feng shui
7 csodás gyógyító szobanövény
- karma
- horoszkóp