Így nézne ki a Facebook és az Instagram, ha még mindig a 80-as években járnánk
Tévhit, hogy negyven évvel ezelőtt elképzelhetetlenek voltak a közösségi alkalmazások, legfeljebb más formában, mint ahogy ma ismerjük őket.
Az internet története nem egy régi mese: csupán az 1960-as évekre nyúlik vissza, amikor a hadsereg számára kifejlesztett protokollok a hétköznapokban is elkezdtek teret hódítani. Az egész világon ismert és elterjedt, globális számítógépes hálózatról ugyanakkor csak az 1990-es évek eleje-közepe tájékától beszélhetünk.
A világhálónak köszönhetően teljesen új dimenziók nyíltak meg: tudsz beszélni a Föld másik szegletében élő ismerősöddel, vagy megnézegetheted az egy celeb luxusnyaralásán készült képeket, esetleg bele is hallgathatsz a kedvenc együttesed legújabb albumába. Mindezt úgy, hogy közben egy helyben ülsz, vagy fekszel otthon.
A Google-től a Spotify-ig
A netes alkalmazások legnagyobb előnye, hogy egy eszközről mindet elérheted: míg a '80-as években hosszasan kellett volna keresgélni a rádióadást, várni a fényképek előhívására és a telefonközpontra, ma csak egy pöccintés a képernyőn, és máris átváltottál a zenéről a keresőre, miközben megosztottál egy fotót, és dobtál egy üzenetet a barátnődnek. A Bored Panda összeállításában található kütyük ezt az egy dolgot kivéve tökéletes alternatívái lennének a ma használatos alkalmazásoknak: de egy kisebb bőrönddel kellene közlekedned, ha mindet használni szeretnéd a nap folyamán.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Illúziók
A Nintendo-stílusú Facebook csak egy fikció: ez a nő azonban úgy vágja össze a fotóit, hogy optikailag teljesen elbizonytalanít abban, hogy valóban azt látod-e, amit.
Ez a nő úgy vágja össze a fotóit, hogy valami egészen elképesztő lesz belőlük
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!