Ez a 15 éves magyar diák nyerte meg az Európai Pénzügyi Kvíz döntőjét
A pénzügyi versenyen 28 európai ország vett részt.
Strasszer Zsófia, a budapesti Keleti Károly Szakgimnázium tanulója nyerte meg a European Money Week rendezvénysorozat részeként szervezett Európai Pénzügyi Kvíz döntőjét - közölte a Magyar Bankszövetség szerdán az MTI-vel. Kiemelték: 28 részt vevő európai ország 50 ezer diákjából került ki az az 55 nemzeti győztes, akik összemérték tudásukat.
A versenyt korábban Brüsszelben rendezték, a pandémia miatt viszont a vetélkedőt második éve online formában tartják - ismertették. A közlemény szerint az Európai Bankföderáció által életre hívott European Money Week rendezvénysorozat célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra.
Iskolánkat is meghívták az Európai Pénzügyi Kvíz magyarországi online döntőjére, ami március 25-én...
Közzétette: Keleti Károly Közgazdasági Technikum – 2021. március 26., péntek
Az európai kvíz magyar döntőjét a PÉNZ7 részeként rendezték meg 78 hazai diák online vetélkedésével, ahonnan a nagy döntőre két diák, Strasszer Zsófia mellett Borbély Attila Norbert a Soproni SZC Hunyadi János Technikumából jutott tovább. A szövetség tájékoztatása szerint a győztes és iskolája az Európai Bankföderációtól 3000 eurót kap.
A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kuruzslással vádolták az egyik leghíresebb magyar gyógyszer feltalálóját
A kézműves marcipánon innen, a présházon túl, avagy mi a titka az emblematikus, hazai családi vállalkozásoknak? Most három impozáns példán keresztül beleshetsz történetükbe.
Kuruzslással vádolták az egyik leghíresebb magyar gyógyszer feltalálóját - Ma már hungarikum a készítmény
A kézműves marcipánon innen, a présházon túl, avagy mi a titka az emblematikus hazai családi vállalkozásoknak?
Elolvasom