Itt ebédelhetsz ingyen a hétvégén: mindenkit kiszolgálnak!

Az Ételt az Életért Program október 16-án, az élelmezés világnapján vallásközi ételosztást tart.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Ételt az Életért Program, a Krisna-hívők szegényélelmezési missziója idén már a harmadik kiemelt fővárosi ételosztását rendezi meg a belvárosban, a Blaha Lujza téren. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is több vallási felekezet csatlakozik az akcióhoz, az együttérzés és kegyesség jegyében.

Az október 16-án, vasárnap esedékes ételosztást a hívők az élelmezés és a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából rendezik meg többek között azért is, hogy felhívják a figyelmet a világban tapasztalható nagymértékű nélkülözésre, szegénységre és éhezésre, amely ellen felelős gondolkodással, tenni akarással és közös erővel lehet fellépni.

Ezt a program önkéntesei nap mint nap bizonyítják, hiszen 1800 adag meleg ebédet osztanak szét naponta Budapesten, több kerületben a családsegítő szolgálattal együttműködve.

Több egyház is segít

Az élelmezés világnapján a Krisna-hívők idén is más felekezetekkel, buddhista, muszlim, zsidó, katolikus, református személyekkel együttesen rendeznek közös ételosztást. A részt vevő egyházak "gyakorlati vallásközi kerekasztalt" szerveznek azzal a fő mottóval, hogy a vallásközi párbeszéd leginkább kézzelfogható közös pontja a szegények megsegítése, az elesettek támogatása.

Ez minden hívő ember kötelessége, és egy nagyszerű lehetőség is egyben. A közösségek személyes jelenlétük mellett pénzbeli vagy élelmiszer-adományokkal járulnak hozzá a program lebonyolításához.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Az 1600 fős ételosztás népkonyhai jellegű, így bárki, aki türelemmel végigállja a sort, részesülhet a friss meleg ebédmenüben, és egy igen gazdag tartós élelmiszercsomagot is hazavihetnek. Az élelmiszercsomag mintegy 25 különféle összetevőből áll, a tartós élelmiszerekből a rászoruló családok, nyugdíjasok és tartós munkanélküliek hosszabb ideig otthon is készíthetnek maguknak főtt ételt.

A szervezők szeretnék felhívni a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy míg a fejlett országokban a bőség sohasem tapasztalt formája jellemző, addig a világ szegényebb régióiban gyermekek milliói küzdenek naponta az életükért. Egy 2016. szeptemberi ENSZ-jelentés szerint az aszály és a háborús konfliktusok hatására az éhezés borzalmas méreteket öltött például Afrikában, ahol a jelen pillanatban is 300 ezer 5 év alatti szomáliai gyermek lebeg élet és halál között.

Ezt is szeretjük