Milliókba kerülhet a házasság
Felejthetetlen az a pillanat, amikor megkérik az ember kezét. Ám általában a végösszeg is.
Szinglik társadalma ide, feministák oda, a nők - alig néhány kivételtől eltekintve - mélyen mind ugyanarra vágynak: hogy valaki végre valahára ágyba hozza reggelente a kávét, és hogy az egyik ilyen reggelen egy csillogó jegygyűrűt is szervírozzon mellé.
Nincs is ezzel semmi baj, hiszen mindez természetes: a férfi és a nő is társra vágyik, akivel együtt kelhet és fekhet, akivel egészséges gyermekeket nevelhet, és akivel leélheti az életét.
És bár a házasság intézménye a statisztikák szerint évről évre gyengül, a mai napig párok tízezrei mondják ki a boldogító igent minden évben. A kérdés csak az, hogy mindezt milyen áron?
Amikor szertefoszlik a rózsaszín köd
Azzal természetesen mindenki tisztában van, hogy ma már semmi sincs ingyen, ám azt már kevesebben tudják, hogy pontosan mennyit is kóstál az a bizonyos boldogító igen. Pedig érdemes a költségekkel tisztában lenni, és időben felkészülni rájuk, egy esküvő ugyanis nem két fillér, de nem is három: a statisztikák szerint Magyarországon - beleértve az esketési ceremóniát, a ruhákat, a vacsorát és az ajándékokat -, az esküvőre átlagosan 1-1,5 millió forintot költenek a párok és szüleik, akikre közel hasonló terhet ró gyermekeik esküvője. Bár ma már nem igazán beszélnek hozományról, egy esküvő terheit mindkét félnek közösen kell vállalni, mégpedig a következők szerint:
A menyasszonyt terhelő költségek
- A vőlegény jegygyűrűje.
- Szükség esetén a vendégek elhelyezése.
- Szükség esetén apró ajándékok a szülőknek és a koszorúslányoknak.
- Nászajándék a vőlegénynek.
A menyasszony szüleit terhelő költségek
- Meghívók.
- A dekorációk az anyakönyvvezetőnél, a templomi esküvőnél és a vacsoránál.
- A koszorúslányok csokrai.
- Az esküvői torta.
- Az esküvői vacsora költségei étel, ital és zene tekintetében.
- Nászajándék az ifjú párnak.
- A fotós díja.
- Szükség esetén az autóbérlés költsége.
A vőlegényt terhelő költségek
- A legénybúcsú.
- A menyasszonyi ruha.
- A menyasszony jegygyűrűje.
- A csokor.
- A templomi esküvő költségei.
- Szükség esetén apró ajándék a vőfélynek.
- Nászajándék a menyasszonynak.
- A nászút.
A vőlegény szüleit terhelő költségek
- Nászajándék az ifjú párnak.
- Esetleg a nászút költségei.
A határ a csillagos ég
Természetesen aki megteheti, nem számolgatja a forintokat, egy átlagos párnak azonban érdemes alaposan megterveznie, hogy meddig is nyújtózkodjon az alatt a bizonyos takaró alatt. Ha olcsóbban akarják megúszni a dolgot, akkor csak polgári esküvőt választanak mindenféle ceremónia nélkül, hiszen az anyakönyvvezető nem számol fel semmilyen díjat az összeadásért. Ám ha az igent ünnepélyes keretek között kívánják kimondani a szerelmesek, akkor már számítaniuk kell bizonyos költségekre, amelyek mértéke önkormányzatonként eltérő lehet.
A templomi esküvőnek már ára van, melynek összege 10-15 ezer forint körül alakul. Ez persze nem tűnik soknak, de nem szabad elfeledkezni ebben az esetben sem az esetleges dekoráció költségéről, a fotós díjáról - 20-50 ezer forint -, a koszorúslányok csokrainak áráról - 5-10 ezer forint - és még sorolhatnánk.
És ez még csak a kezdet, hiszen az esküvőnek meg kell adni a módját is, amelyért ismét igencsak mélyre kell nyúlni abban a bizonyos zsebbe: a jegygyűrűket már 15 ezer forintért be lehet szerezni, de ha valaki megteheti, akár több százezer forintot is költhet rá. A menyasszonyi ruhák kölcsönzési díja 30 ezer forintnál kezdődik, míg egy-egy különlegesebb darabért akár több százezer forintot is elkérhetnek. Ehhez jönnek még a szükséges kiegészítők - cipő, ékszer, kalap, kesztyű - néhány 10 ezer forintért, valamint a menyasszonyi csokor, melyet már 5 ezer forintért is be lehet szerezni, de több 10 ezer forintot is elkérhetnek érte. Végül pedig az esküvői smink és a frizura, melyért akár 15-30 ezer forintot is elkérhetnek.
Mivel a vőlegény ruházata egyszerűbb, némiképp olcsóbb is, ám ez esetben is érdemes körülbelül 60-100 ezer forinttal számolni az öltöny és a cipők tekintetében. Ha pedig valaki valóban meg akarja adni a módját, akkor autót vagy hintót is bérelhet, amelynek ára 15-60 ezer forint között mozog.
Zenekarral, vőféllyel, vacsorával
Bár ma már egyre kevesebben vállalják a nagy lagzikat, az esküvői vacsora még mindig népszerű. A költségei azonban már kevésbé, ez ugyanis általában jóval nagyobb terhet ró a párra, mint maga az esküvő.
Ráadásul még csak több száz fő sem szükséges ahhoz, hogy az embernek mélyre kelljen nyúlnia a zsebébe: egy szolidabb, ötven fős esküvői vacsora 200 ezer forint körül kezdődik, a határ pedig valóban a csillagos ég.
Hogy mindez miből tevődik össze? Először is a terembérlet díjából - 10-30 ezer forint -, az esküvői torta és a különböző aprósütemények árából - 30-60 ezer forint -, a vőfély honoráriumából - 30-40 ezer forint -, a vacsora költségeiből - 5-20 ezer forint személyenként -, a zenekar díjából - 15-150 ezer forint -, valamint az olyan kisebb-nagyobb kiadásokból, mint a meghívók, a dekoráció, valamint a menyecskeruha ára.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az árak természetesen területenként és igényenként eltérőek lehetnek, ám arra minden esetben számítani kell, hogy a boldogító igent nehéz csupán néhány 10 ezer forintból megúszni.
A cikkben szereplő árak és díjak körülbelüli összegek, ezért nem érdemes kizárólag ezekre alapoznod. Mielőtt bármilyen szolgáltatást megrendelnél, vagy bármilyen kelléket megvásárolnál, érdeklődd meg pontosan az aktuális árakat! Ahol érdemes szétnézned vagy érdeklődnöd:
OLVASD EL EZT IS!
- pénz
- külföld
Félmillió forintos minimálbér
- megtakarítás
- adósságrendezés
Anyagi gondjaid vannak?
- ruha
- élelmiszer