Ma 152 éve történt a világ első halálos közúti balesete: 5 km/órás sebességgel ment az autó

Mary Ward 1869. augusztus 31-én halt meg.

Első halálos közúti baleset

Mary Ward 1827-ben született az írországi Ballylinban. Már korán érdekelni kezdte a tudomány, a csillagászat. Első könyvét, a Vázlatok mikroszkóppalt összesen nyolcszor kellett utánnyomni.

A tudományos érdeklődés egész családjára jellemző volt, bár unokatestvérei - a Parsons fivérek - nem annyira a természettudományok, mint inkább a műszaki fejlesztések felé orientálódtak. Az ő fejlesztésük volt az a gőzhajtású autó is, mely Mary Ward halálát okozta.

A világ első halálos közúti balesete

Mary Ward és férje, Henry Ward 1869. augusztus 31-én úgy döntött, hogy Mary unokatestvéreivel, Richard Clere Parsonsszal és Charles Algernon Parsonsszal kipróbálják a testvérpár és tanáruk, Richard Biggs által épített gőzhajtású autót. A jármű felfűtése nagyjából egy órát vett igénybe, és körülbelül 5 km/h-s sebességre volt képes - ez egy gyorsabban gyalogló ember tempójának felel meg.

Mary Ward
Mary Ward
Fotó: wikipedia.org

A sebesség tehát meglehetősen lassú volt, a balesetet az okozta, hogy Mary Ward kiesett a Cumberland Streetre vezető kanyarban. Az autó vaskereke pedig áthajtott rajta. A közelben lakó orvos hiába jelent meg perceken belül, már csak a halál beálltát tudta megállapítani: Mary Ward nyaktörés következtében 42 éves korában hunyt el.

Fiatalabbik unokatestvére, Charles Algernon Parsons később a gőzturbina egyik megalkotója lett. De mérnökként dolgozott generátor és az erőátvitel fejlesztésén, illetve nagy hatással volt az elektrotechnika fejlődésére is. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Mary Wardnak és férjének, Henry Wardnak összesen hat gyermeke született. Legismertebb leszármazottjuk unokájuk, Edward Ward, újságíró, háborús tudósító, valamint dédunokájuk, Lalla Ward, a Doktor Who színésznője.

Híres találmányok kvíze

Mind a kommunikációs technikák, mind az utazásra alkalmas eszközök és gyógyászat tekintetében is elképesztő átalakulások történtek a felfedezőknek hála.

Kvíz: tudod, ki találta fel a golyóstollat? 12 villámkérdés híres találmányokról

Kvíz!

Elolvasom

Borítókép: Getty Images Hungary

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük