Ellepik az utakat az elektromos autók: 10 év múlva 40-szer ennyi lesz belőlük
Másfélszeresére nőtt az elektromos autók száma tavaly a világon.
Tavaly rekordszámú, több mint egymillió elektromos autót értékesítettek a világon, és ennek is több mint felét Kínában. Világszerte már több mint hárommillió elektromos autó rótta az utakat 2017-ben, ami 50%-os növekedés az előző évihez képest - derül ki a nemzetközi energiaügynökség, az IEA szerdán közzétett jelentéséből.
Az IEA - International Energy Agency - statisztikái szerint forgalomban lévő hárommillió elektromos autóból 1,23 millió Kínában állt szolgálatba, 760 ezer az Egyesült Államokban és 820 ezer Európában van forgalomban, míg a világ fennmaradó részén 300 ezer. Az elektromos autók forgalomba helyezésében Norvégia érte el a legmagasabb arányt 2017-ben, 39,2%-osat. A második legnagyobb arány Izlandon volt, 11,7%-os, a rangsorban harmadik Svédországban pedig 6,3%-os.
Villanykútból is egyre több van
A szám szerint legnagyobb piacon, Kínában 2,2% volt tavaly az elektromos autók részesedése a forgalomba helyezésekben, Németországban ez 1,6%, az Egyesült Államokban 1,2%, Japánban pedig 1,0% volt. A villanykutak száma mintegy harmadával nőtt tavaly. A magán és vállalati használatú elektromosautó-töltőállomások száma már megközelítette a hárommilliót, a nyilvános villanykutaké pedig 430 ezerre rúgott.
Utóbbiak mintegy negyede, 112 ezer volt a sűrűn lakott területek kellő mértékű ellátásához és az elektromos autók hosszú távú használatához elengedhetetlenül fontos gyorstöltő állomás, úgynevezett villámkút. Az IEA becslése szerint a világszerte már érvényben lévő és még várhatóan érvénybe lépő ösztönzők és támogatások hatását figyelembe véve 2030-ig 125 millióra nőhet a forgalomban lévő elektromos autók száma.
Töltőállomások a munkahelyeken
Amennyiben sikerül megvalósítani az EVI elektromos jármű kezdeményezés EV30@30 programját, ami 30%-os forgalomba helyezési arányt tűzött ki célul 2030-ra, a forgalomban lévő elektromos autók száma elérheti a 220 milliót is. Az EVI tagjai Kanada, Kína, Finnország, Franciaország, Németország, India, Japán, Mexikó, Hollandia, Norvégia, Svédország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. A program végrehajtását az IEA koordinálja.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A villanykutak száma 2030-ra az IEA becslése szerint 10%-kal haladja majd meg a forgalomban lévő elektromos autók számát. A magánhasználatú töltőállomások aránya csökken majd, mivel egyre többen vásárolnak elektromos autót azok közül is, akiknek nincs sem saját garázsuk, sem saját parkolóhelyük. Ezzel szemben viszont a munkahelyeken egyre több töltőállomás válik majd elérhetővé az alkalmazottak számára.
Az elektromos autók elterjedésének a kilátásai nagyban függenek néhány kulcsfontosságú nyersanyag, így a kobalt és a lítium elérhetőségétől, valamint az akkumulátortechnológia fejlődésétől - jelzi az IEA tanulmánya. Az EV30@30 program megvalósításához még a technológiai fejlődést figyelembe véve is 25-ször annyi kobaltra lesz szükség, mint manapság.
Felrobbantotta az internetet az űrsofőr fotója: nem fogták vissza magukat az emberek
Nézegess képeket!
Elolvasom- elektromos autó
- környezetvédelem
- autó
- közlekedés
- vezetés
- energia
- statisztika
- érdekesség
- tudomány és technika
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- kerékpár
- érdekesség
Ettől félnek a legtöbben, ha autóba ülnek: nem attól, amitől gondolnád
- magyarország
- közlekedés
Ilyen a magyarok kedvenc autója: a legtöbben emellett döntenek ma
- érdekesség
- világűr