Ez nem jött össze a kormánynak: mikorra lehet egymillió új munkahely?
Sehol sincs az ígért egymillió új munkahely.
Bár a Fidesz talán legszélesebb körben ismertté vált 2010-es választási ígérete szerint egymillió új munkahely jön létre 2020-ra, ehhez ma sem vagyunk sokkal közelebb, mint akkor. Csak az elmúlt másfél hétben 3500 dolgozó elbocsátását jelentették be, ráadásul százezer ember esett ki a közmunkaprogramból.
A javuló tendenciák csak játék a számokkal, ilyen tempóban 16 év múlva lesz egymillió új munkahely az országban a 2010-es állapothoz képest.
3500 ember került az utcára egy hét leforgása alatt
Egy hét, 3500 munkahely mínusz. A Nokia komáromi gyárában nagyjából 1800 ember dolgozik, akiknek fokozatosan megszűnik a munkahelye, mivel a Microsoft tulajdonában álló cég teljesen bezárja magyarországi egységét. A Magyar Telekom Nyrt. 1700 dolgozójának mond fel költséghatékonyságának és versenyképességének javítása céljából.
Áprilisról májusra 113 ezer ember került ki a közmunkaprogramból. A Policy Agenda elemzéséből kiderül, hogy a kormány a választások előtti időszakokra tervezi be a közmunkások számának felduzzasztását. A tanulmány szerint nem is lehetne folyamatosan annyi közfoglalkoztatott, mint áprilisban volt, illetve az októberi önkormányzati választás előtt lesz, hiszen nincs rá keret a költségvetésben.Bár a kivonuló multik mellett betelepülők is akadnak, ebből nem lesz meg az egymilliós szám. Májusban 2,5%-kal dolgoztak többen a versenyszférában, mint egy évvel azt megelőzően. Bár ekkor egy hónap alatt ezren kaptak új állást ebben a szektorban, most ha fokozatosan is, de három és félszer ennyien veszítették el munkájukat.
Bár Orbán Viktor imád átadni, és erre alkalma is van, sokat nem dobott a munkahelyek számán a számos szalagátvágás. Nézegess képeket a miniszterelnökről második kedvenc tevékenysége közben!
2060-ra lehet meg az egymillió új munkahely
Láthatóak a nagyságrendi eltérések. Míg egyik hónapról a másikra a közmunkások száma százezerrel nőhet vagy csökkenhet, a versenyszférában ilyen nagy számokról nem beszélhetünk. Ezért aztán főként a kormány aktuális döntései javítják vagy éppen rontják a statisztikákat. Az évben átlagosan havonta 170 ezer közmunkás lehet egyszerre munkában a Policy Agenda elemzése alapján. Ez egyenlőtlenül oszlik meg a parlamenti és a helyhatósági választások előtti felduzzasztás miatt. Ráadásul a közmunka nem megoldás. A háromtól nyolc hónapig tartó szerződések alatt a közmunkás havi nettő bére 50 és 71 ezer forint között változhat.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Tavasszal Magyarországon összesen 4,1 millió ember állt munkaviszonyban, mely rendkívül imponáló adat. Csakhogy ebben benne volt az a 113 ezer közmunkás, aki azóta elveszítette ezt a lehetőségét is. 2010 tavaszán, a Fidesz kétharmados sikere előtt 3,7 millióan dolgoztak hazánkban. A közmunkások nélkül ez azt jelenti, hogy négy esztendő alatt kétszázezer új munkahely jött létre. Ilyen ütemben nem 2020-ra, hanem nagyjából 2030-ra lesz meg az egymillió új munkahely.
Képek: MTI/Krizsán Csaba
OLVASD EL EZT IS!
- lego
- orbán viktor