Különlegesen ritka leletekre bukkantak a magyar ásatáson: honfoglalás kori temetőben találták őket
Egy honfoglalás kori temető közepén találták meg a díszes tárgyakat.
Különlegesen ritka, egyedülálló leletekre bukkantak a Ferenczy Múzeum és a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai, akik közösen tártak fel egy területet a budapesti agglomerációban található Páty területén egy ipari beruházást megelőzően.
Az itt feltárt 77 sírt számláló honfoglalás kori temető közepén kerültek elő a veretes tarsolyt tartalmazó sírok egymástól alig néhány méter távolságban.
Különleges leletek
Mi teszi különlegessé a most előkerült két tarsolylemezt és tarsolyt?Az egyik tarsolynál a pajzs alakú fedőlap széleit sűrűn egymás mellett elhelyezett, kis méretű, növényi motívumokat megjelenítő veretekkel díszítették, valamint egy központi, négyzetes elem is helyet kapott rajta.
Mind a középső, mind a tarsolylemezt körben díszítő, ezüstszínű veretekbe díszítés gyanánt rózsabogár csillogó, smaragd színű páncéldarabjait helyezték, mely példa nélküli az eddig talált honfoglalás kori tárgyak között.
A második tarsoly esetében egy díszítetlen, szegélyén szegecselt ezüstlappal fedték be a tarsolyt, amely még így is a vezető réteg méltóságjelvényének tekinthető. Felső szegélyének és az alsó ívelt résznek a közepén egy-egy szintén növényi mintát idéző veret díszíti.
A lapos, felül szögletes, alul íves bőrtáskát a hátlapjánál egy övről lelógó mellékszíjhoz erősítették a honfoglalás korában. Ezeknél a tarsolyoknál a zárószíj felülről, a függesztőszíjtól indult, és a fedőlapon futott végig lefelé.
A bőrtáska zárásához a kilyukasztott fedőlap közepéből kiálló bújtatón kellett átfűzni, amit a fedél alatti lapra erősítettek. Pátyon jó állapotban kerültek elő a tarsoly szíjának veretei és a férfi övét díszítő veretek egyaránt.
Ez a két, nemesfémmel díszített tarsolyt is tartalmazó temetkezés az elmúlt évek egyik kimagasló felfedezése a honfoglalás korából. Hasonló lelet legutóbb 2011 tavaszán került elő Bugyi határában a Ferenczy Múzeum tervásatásán. A Pátyon feltárt darabok érdekessége, hogy hasonló veretes tarsolyokat a Felső-Tisza-vidéken, a lemezes verzió egyes darabjait ugyanott, illetve az Alföld központi részein tárták fel a szakemberek.
Akárcsak a temető többi sírját, ezt a két temetkezést is elkerülték a sírrablók az évszázadok során. A tarsoly belsejét tartalmazó földlabda laboratóriumi körülmények között került szétbontásra. Ennek köszönhetően nem csak egyben és épen, tartalmukkal (kova, csiholóvas, fenőkő) együtt tudtuk kiemelni a leleteket, hanem azokat megfelelően, tudományos igénnyel tudtuk dokumentálni.
A tárgyak mellett nagy mennyiségű bőrmaradványt sikerült megmenteni, amelyek segítségével betekintést kaphatunk egy nehezen vizsgálható, ám annál izgalmasabb témakörbe.
DNS-vizsgálatnak vetik alá őket
A temetőben napvilágra került csontvázak többsége jó állapotban maradt fenn. Ennek köszönhetően a tervezett antropológiai és DNS-vizsgálatok további információkkal bővíthetik majd az ismereteinket.
A hazai és nemzetközi laboratóriumokban végzett vizsgálatok reményeink szerint nem csupán az elhunytak életkorára és nemére, hanem az eltemetett személyek korábbi lakhelyeinek földrajzi azonosítására és az esetleges rokoni kapcsolatokra is fényt deríthetnek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tervezett stronciumizotópos vizsgálattal megtudhatjuk, hogy ezek az emberek hol születtek (a Kárpát-medencén belül, a Kárpát-medencén kívül), a Kárpát-medencén belül hol élték le életük legjavát, adott esetben pedig még az is megállapítható, hogy körülbelül mikor költöztek a dunántúli régióba.
Emellett az antropológiai vizsgálatok során számos megállapítást tudtunk tenni arról, hogy hogyan éltek ezek az emberek, hogyan táplálkoztak, milyen életmódot folytattak.
A leletek megtekinthetőek
A 2022. június 25-ei Múzeumok Éjszakáján nyitott meg a Tarsolylemezek - A honfoglaló elit kincsei című tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban, amelyen most először lesz együtt megtekinthető az összes eddig feltárt és restaurált tarsolylemez.
A kiállítás szenzációja pedig a két, a közelmúltban előkerült új tarsolylemez, amelyek a szakmai és nagyközönség számára egyaránt először lesznek láthatók.
Különös tárgyakra bukkantak egy magyar bányában
Nagy valószínűséggel egy temető maradványait találták meg.
Különös tárgyakra bukkantak egy magyar bányában: a honfoglalás korából származnak
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Salisbury Régészeti Kft.)
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- tudomány
II. Ramszesz elveszett templomára bukkantak
- törökország
- érdekesség
Apró tárgyakat temettek a gyerekek mellé
- tudomány
- dinoszaurusz