Így juthatsz 300 ezer forint értékű támogatáshoz

A kormány bőkezű, de aki a feltételeket nem teljesíti, akár a teljes összeget visszafizetheti.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sikeresen államvizsgáztál, de nyelvvizsga hiányában a mai napig nem vehetted át a diplomádat?

A kormány most a segítségedre siet, és ingyenes tanfolyammal ösztönöz a csaknem 50 ezer beragadt diploma átvételében.

Rengeteg diploma vár átvételre

A Magyar Nemzet beszámolója szerint 50 ezer olyan ember van, akik bár felsőfokú tanulmányaik végén sikeres államvizsgát tettek, mégsem rendelkeznek az azt igazoló dokumentummal. Ennek oka pedig az, hogy nem szerezték meg a diploma átvételéhez kötelezően előírt nyelvvizsgát, nyelvvizsgákat.

A kormány mostani akciójában 3 milliárd forintot szán a diplomamentésre, melyben 10 ezren részesülhetnek. Ők azok, akik már nem rendelkeznek hallgatói jogviszonnyal, diplomájukhoz már csak a nyelvvizsga kell, és olyan szintű nyelvtudással már rendelkeznek, hogy év végéig szert tegyenek a szükséges papírokra.

A vizsgát nem állja az állam

A program keretében a kormány legfeljebb fejenként 300 ezer forintot tud biztosítani, amelyből angol, német, vagy francia nyelvtanfolyamra iratkozhatnak be az igénylők.

Érdemes jól átgondolni a jelentkezést, mivel a képzés csak akkor ingyenes, ha az igénylő vállalja, év végéig B2, azaz államilag elismert középfokú nyelvvizsgát tesz. 2016 február 28-ig kell igazolni, hogy a nyelvvizsga időben meglett, illetve a diplomát is átvette a pályázó.

A vizsga díját a pályázat szerint nem vállalja át az állam, kivéve regisztrált álláskeresők esetében. Egy komplex, tehát szóbeli és írásbeli fordulót is tartalmazó nyelvvizsga költsége nyelvvizsgaközponttól függően 20 és 30 ezer forint között változik.

Egyes politikusok diploma nélkül is magasra jutottak. Nézd meg, kik ülnek a parlamentben felsőfokú végzettség nélkül!

Képek! 8 magyar politikus, akinek nincs diplomája

Nézegess képeket!

Elolvasom

Aki nem teljesít, fizethet

Akinek nem sikerül időben a vizsgája, a támogatás felét, aki nem fejezi be a tanfolyamot, a juttatás teljes összegét kénytelen visszafizetni. A pályázatot július 14-től lehet benyújtani az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján. Az odaítéléskor előnyben részesítik az első diplomájuk előtt állókat és a munkanélkülieket.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Korábban többször érte kritika a felsőoktatási törvény 2006 óta érvényben lévő rendelkezését, amely legalább egy középfokú idegennyelv-vizsgához köti a diploma megszerzését. A feltétel ennek ellenére nem szűnt meg, a kormány inkább ösztönzi a fiatalokat a szükséges nyelvtudás megszerzésére.

A legtöbb, nyelvvizsga hiánya miatt beragadt diploma a vidéki egyetemeken van, a Debreceni Egyetemen kimagaslóan sokan, 4052-en várnak emiatt az oklevélre. A fővárosi intézményekben ennél némileg jobb a helyzet, de Budapesten is ezrek várnak a papírjukra hasonló okból.

Mobilkép: Wikipedia.org/Debreceni Egyetem

Ezt is szeretjük