Egy telefonhívás milliókba is kerülhet: újra az arcátlan módszerrel próbálkoznak a csalók
Újra érkeznek a csaló telefonhívások.
Nemrégiben egy időskorú tett feljelentést a Balassagyarmati Rendőrkapitányságon, miszerint a délelőtti órákban egy férfi magát ügyvédnek kiadva hívta fel, és közölte, hogy lányát fegyver és kábítószer birtoklása miatt a rendőrség letartóztatta. Közölte, hogy 10 millió forint ellenében el tudja intézni, hogy szabadlábra helyezzék. Az idős asszony a belvárosban megbeszélt találkozón sajnos nagy összeget adott át a csalónak.
A sértett ezt követően telefonon beszélt a lányával, és ekkor vált számára világossá, hogy bűncselekmény áldozatává vált. A következő napokban több bejelentés is érkezett a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, miszerint idős személyeket csalók hasonló módon kíséreltek meg tévedésbe ejteni. Az illetékes rendőrkapitányságok az eseteket büntetőeljárás keretében vizsgálják.
A csaló telefonhívás felismerése
A rendőrség az esetek kapcsán felhívja a figyelmet, hogy amennyiben olyan telefonhívás érkezik ismeretlenektől vagy magukat rendőrnek, ügyvédnek, ügyésznek kiadó személytől, amelyben letartóztatásba került gyermekük szabadlábra helyezésének elintézéséért pénzt kérnek, azt mindenki kezelje különös körültekintéssel, és ellenőrizze a közölt esemény valódiságát!
A hasonló bűncselekmények felismerése és az áldozattá válás elkerülése érdekében felhívják a figyelmet, hogy az úgynevezett unokázós csalók szinte minden esetben vezetékes telefonon és jellemzően az esti órákban hívnak fel idős - hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes éveikben járó - egyedül élő embereket. Előfordul, hogy előzetesen már feltérképezték leendő áldozataik életkörülményeit, információik vannak az életkorukról és arról, hogy valóban egyedül élnek-e.
Az elkövető esetenként rendőrként, mentősként vagy tűzoltóként mutatkozik be, vagy a kiszemelt áldozat hozzátartozójának adja ki magát, esetleg azt mondja, hogy az ő megbízásából telefonál. Az elmondott történet szerint egy közeli hozzátartozó valamilyen bajba került, például autóbalesetet szenvedett, vagy tartozása van, és sürgősen pénzre van szüksége. Mivel közvetlen találkozáskor könnyen kiderülne, hogy nem ő az unoka, akadályoztatására hivatkozva valakit elküld a pénzért, ékszerekért.
A rendőrség tanácsai
A csalók felkészülnek a bűncselekmények elkövetésére, és a sértett bizalmának elnyerése érdekében olyan valós információkat is közölhetnek hívásuk során, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak. A rendőrség az alábbi tanácsokat adta a baj elkerülése érdekében:
- Azonnal ellenőrizni kell a hívás valóságtartalmát!
- Hívjuk fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik!
- Ha felmerül a gyanúja, hogy valaki önmagát hozzátartozónak adja ki, hívjuk fel, és tájékozódjunk!
- Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsük a rendőrséget!
- Ne beszéljünk idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyekről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják.
- Soha ne nyissunk ajtót idegeneknek, és bármilyen indokra is hivatkoznak, soha ne adjunk nekik pénzt!
- Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzük meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát!
- Ha valaki mégis bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A legfontosabb, hogy a család, a rokonok, a barátok sokat beszélgessenek a veszélyeztetett korosztállyal erről a jelenségről, a bűnelkövetésnek ezen formájáról. Készítsék fel idős hozzátartozójukat arra, hogy ha ilyen jellegű telefonhívást kapnak, mik a teendők. Ezeknek a tanácsoknak a betartásával, illetve az idősekkel való folyamatos kapcsolattartással, beszélgetéssel, az egymásra való odafigyeléssel többnyire megelőzhető, hogy a bűnözők visszaéljenek a gondoskodó szeretettel.
Fotók: Getty Images
Bárki válhat személyazonosság-lopás áldozatává: ezek a figyelmeztető jelek
Nemcsak a felismerés, hanem a megelőzés is fontos, hogy az online adataink ne kerüljenek rossz kezekbe.
Bárki válhat személyazonosság-lopás áldozatává: ezek a figyelmeztető jelek
Nemcsak a felismerés, hanem a megelőzés is fontos, hogy az online adataink ne kerüljenek rossz kezekbe.
Elolvasom