Itt feleannyi idő alatt szerezhetsz jól fizető szakmát, mint a főiskolán
Zenész, jogász, grafikus is váltott már: az ötszázadik beiratkozónál jár a Codecool programozóiskola.
A két évvel ezelőtti alapítása óta már 150 tanulónak nyújtott új megélhetést a Codecool programozóiskola. Az egyre gyorsuló ütemet jól jelzi, hogy csak idén további legalább 150 emberük helyezkedik el a Codecool segítségével. Az év közben induló kurzusokkal a lengyel és magyar iskolákban 640 fő képzésére vannak felkészülve egyidejűleg.
A jelentkezők nemcsak a nyílt napokon találkozhatnak a már sikeres pályamódosítást végrehajtó tanulókkal, hanem immár YouTube-portréfilmeket is megnézhetnek korábbi tanulók váltáshoz vezető döntéseiről. Ma már a csapból is az informatikai munkaerőhiányról és a túl kevés női programozóról szóló hírek folynak. Az ennek nyomán egyre magasabbra szökő kezdő fizetések mindenkinek vonzóak lehetnek. Mégis, egy ilyen karrierdöntés nem egyik napról a másikra születik meg egy jelentkező fejében.
Az a közel félezer tanuló, aki már tanult, vagy éppen most tanul a Codecool oktatóközpontjaiban, változatos előélettel bír, és korántsem csak az anyagiak álltak a pályamódosítás hátterében. Van, akit a szakmai kíváncsiság, és van, akit a hagyományos oktatási rendszer elmaradottsága motivál. Sokan tartanak attól, hogy informatikai tudás híján a jövőben törvényszerűen beszűkülnek a lehetőségeik.
Akár egy állást, akár valamilyen felsőoktatási intézményt hagynak is ott, általában heteken vagy akár hónapokon át készülnek a nagy ugrásra, alaposan összehasonlítva a különböző kurzusokat. "Fontos feladat hárul a piaci szereplőkre, hogy alapos és hiteles tájékoztatással segítsék a karriert váltani szándékozókat ebben a döntésben" - vélekedik Boda József cégvezető, a Codecool egyik alapítója.
Másfél év alatt megszerezhető a szükséges tudás
A jelentkezőknek időbe kerül, míg elfogadják, hogy egy jól kidolgozott oktatási szisztémánál nem akadály a programozási alapismeretek hiánya: a 12 hónap elméleti, majd 6 hónap gyakorlati oktatás garantálja, hogy lezajlik bennük az a változás, ami ahhoz kell, hogy felvételt nyerjenek új munkahelyükre.
A Codecool legnagyobb oktatóközpontja a budapesti, ahol várhatóan 240-en fordulnak meg ebben az évben. Ezt követi a két lengyel helyszín, Krakkóban 180, Varsóban 160 lesz idén a diákok száma. A Codecool legkorábban indított intézménye, a miskolci bázis ötven fővel fut. "Ma már könnyebb helyzetben vagyunk a toborzáskor, hiszen igazolnak minket az eddigi eredményeink" - mondja Bonyhádi Gábor marketingigazgató.
Sokat segít, ha az érdeklődők megismerkedhetnek másokkal, akik hasonló cipőben jártak, és meghallgathatják, hogy milyen tapasztalatokat szereztek, teljesültek-e reményeik. A nyílt napok, a blog vagy az online fórumokon folytatott diskurzus mellett ehhez immár egy kisfilmsorozat is rendelkezésre áll. Ebben a Codecool végzősei mesélik el előéletüket, a jelentkezésig vezető időszak főbb mérföldköveit és a Codecoolban tapasztaltakat. A filmeken megszólal többek közt végzett jogász, zenész, grafikus, illetve pályaelhagyó egyetemista is. Ők mind a Codecoolban kötöttek ki, és ma már fejlesztőként dolgoznak.
Aki már váltott
Kertész Anna gyerekként minden hónapban más szakmát álmodott magának: az állatorvostól a zeneszerzőig mindenféle szeretett volna lenni. Bár irodai munkáról nem álmodozott, az otthoni közeg terelgette egy erősebb technológiai érdeklődés felé. Édesapja is programozó, ő és a bátyja kezdték tanítgatni Pascal programozási nyelvre, otthon az is számítógépes játéknak számított.
"Középiskola után nem mentem rögtön egyetemre. Kacérkodtam a BME-vel, de nem volt merszem belevágni, gondolván, hogy az csak zseniknek való. Évekig keresgéltem, mi a nekem való szakma, közben tanultam marketinget, formatervezést, dietetikát, de egyik sem volt az igazi. Olyan munkára vágytam, ahol egyszerre van szükség kreativitásra és logikára, ami változatos és kihívásokkal teli" - mesélte Anna.
"Bár a programozás nem az első dolog, ami ezekről eszébe jut az embernek, valójában tökéletes elegye ezeknek a dolgoknak. Eleinte edzésként álltam újra neki, mivel őszintén szólva a dietetika nem mozgatja meg igazán az ember agyát, nekem pedig hiányzott a szellemi kihívás. Elkezdtem belógni a VIK mérnökinformatikus óráira, aztán egyszer csak Facebookon szembejött a Codecool.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nagyon szimpatikus volt az egész modell, hiszen itt egymástól függtünk, az iskola és a diákok. A képzés hossza és intenzitása tökéletesnek tűnt: nem szerettem volna egy négy-öt éves egyetembe belevágni, viszont a három-négy hónapos gyorstalpaló már irreálisnak tűnik, ennyi idő nem elég arra, hogy az ember agya átálljon egy másik fajta gondolkodásra, logikára. Ez a 12+6 hónap elég intenzív, de megfelelően tartalmas és átfogó. Ez alatt az idő alatt nagyon megszerettem a programozást, és ez úgy tűnik, már így is marad."
Így érezte magát Anna
A Codecoolnál aztán hamar megtalálta a helyét. Elmondása szerint sokféle ember jár ide, akik eltérő területekről érkeztek, sokan az övéhez hasonló keresgélős évek után. Úgy emlékszik vissza, hogy a hangulat az első naptól fantasztikus volt, az első hónapokban igazi rózsaszín ködös szerelem volt, imádott bent lenni az iskolában, és mások is. Szerinte többek között ez a lelkesedés tette őket nagyon jó csapattá, jó volt együtt végigküzdeni magukat az akadályokon.
"Élveztem, ahogy hétről hétre fejlődöm" - árulta el Anna. "Egyre több, valóban hasznosítható tudást szedtem fel, egy év után pedig már bátran és magabiztosan tudtam elindulni egy-egy interjúra. Abban is teljesen biztos voltam addigra, hogy ez a szakma tökéletes nekem, tudni és szeretni fogok dolgozni.
Szükség van egy fajta gondolkodásmódra, de ez nem feltétlenül függ össze matematikai készséggel. Sokkal inkább a strukturált gondolkodás a lényeg. Tudni kell az összetett logikát megérteni és rendszerként kezelni. Ha valaki ezt tudja, akkor szinte biztos, hogy meg tudja tanulni, és élvezni is fogja. Aki szeret rejtvényt fejteni, kirakózni, annak ez is menni fog."
A mélyvízben
"Az interjúkon és a gyakorlati hely keresésekor nagyon izgalmas tapasztalatokat szereztem" - mondta Anna. "Egyrészt megtanultam, hogy hogy lehet előadni, eladni a tudásomat, másrészt érdekes volt személyesen találkozni a cégekkel. Hatalmas különbségek vannak, nyilván egészen más a hangulat egy magyar startupnál mint egy német óriásnál - de a sztereotípiák sokszor nem jönnek be.
Például az NNG, ahol végül elhelyezkedtem, hiába majd' ezer főt foglalkoztat, mégis barátságos, laza benyomást keltett az interjún. Itt Java-fejlesztőként dolgozom, nagyon élvezem, sokat tudok tanulni a tapasztaltabb kollégáktól, és az első években ez a legfontosabb dolog, amit kaphatunk egy munkahelytől."
OLVASD EL EZT IS!
- számítástechnika
- tudomány és technika