Neonáci csoportot vezetett a férfi: most a magyarokhoz szól az egykori szkinhed
Christian Picciolini Budapestre érkezik, hogy előadást tartson.
Az Amerikai Nagykövetség meghívására Budapestre érkezik Christian Picciolini, aki befolyásos szkinhed vezér volt Amerikában. Igen, rasszista. De képes volt váltani. Olyannyira, hogy 2010-ben mozgalmat indított Élet a gyűlölet után néven azért, hogy tegyen a rasszizmus ellen. A saját bőrén tapasztalta, hogy lesz átlagos emberből rasszista, agresszív gyűlölködő. És azt is, hogyan fordíthat ezen.
2017. január 25-én este kerül ismét megrendezésre a Hősök Tere Történetek, ahol találkozhatsz egy ma már többszörös Emmy-díjas zenei és médiavállalkozás menedzserével, az egykor nyíltan rasszista szkinhed mozgalmárral, aki ráébredt, milyen borzalmas hibát követett el. Azóta közösségeknek és szervezeteknek meséli el a történetét, és arról beszél, mit tegyenek a gyűlöletben megnyilvánuló szélsőségekkel.
Helyszín: ELTE, 1075 Kazinczy u. 23-27., aula
Teljes árú jegy: 1700 forint
Kedvezményes diák- vagy tanári jegy: 850 forint
Fizetési határidő: január 22.
A jegy árával a Hősök Tere Kezdeményezés szervezési és hirdetési költségeihez járulsz hozzá.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- rendőrség
- gyilkosság
Szíven lőtte a fiút, mégsem bűnös?
- rasszizmus
- jobbik
Vona vallomása: így járnak el a rasszista párttagokkal
- budapest
- történelem