Tavaszi kis látogatók a ház körül, akik a védelmedre szorulnak: így segíts a bajba jutott békákon
Az MME arra kér, segítsünk a vízóraaknák, pincék fogságába került békákon.
A vízóraaknák, pincék fogságába került békák, köztük kiemelten a 2021. év kétéltűi, a zöld varangyok mentésére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, röviden MME.
Mint közleményükben olvasható, a településeken is előforduló zöld és barna varangy, a barna ásóbéka, a bajszos vagy barna békák - erdei, mocsári és gyepi béka -, vagy akár még a vizektől elkalandozó zöldbékák és unkák is csapdába kerülhetnek majd éhen halhatnak a vízóraaknákba pottyanva, pincékbe tévedve.
Így óvd a békákat a ház körül
A természetvédők szerint kis odafigyeléssel sok ezer szárazföldi életmódot folytató békán lehet segíteni. Azt tanácsolják, hogy a bajba jutott állatokat a vízóraaknákból, pincékből kiemelve - akár puszta kézzel is megtehetjük ezt - a kertben engedjük el, illetve ezeket a békacsapdákat márciustól szeptemberig havonta ellenőrizzük.
- Ha pedig még ennél is többet szeretnénk tenni ezekért az ártalmatlan, ugyanakkor rendkívül érdekes megjelenésű és viselkedésű állatokért, vagy éppen gyönyörködni szeretnénk a zöld varangyok elképesztő fuvolázó hangjában, a kertben gyorsan készíthetünk peterakó helyet, illetve békagarázsokat, nappali békamenedékeket is nekik - ajánlják a természetvédők.
Mint írják, már önmagában az állatok pusztulása is jelentős probléma, de a bajt tovább tetézi, hogy ezek a példányok nem tudnak részt venni a szaporodásban. A kétéltűek közé tartozó békáknak - még az életük jelentős részét a szárazföldön töltő fajoknak is - ugyanis vízre van szükségük a szaporodáshoz, a peterakáshoz és az ebihalak akár két hónapot is meghaladó fejlődéséhez.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az állatok pusztulása ezek mellett azért is probléma, mert a ragadozó életmódot folytató, férgeket, puhatestűeket és rovarokat fogyasztó szárazföldi békafajok jelentős szerepet töltenek be a biológiai védekezésben. - A békáknak ez az ökoszisztéma-szolgáltatása a klímaváltozás erősödésével, többek között az újabb és újabb mezőgazdasági rovarkártevők megjelenésével egyre fontosabb szempont - hangsúlyozzák a természetvédők.
Fotók: Getty Images
9 cuki tollgombóc, ami a te kertedet is meglátogatja idén
A madáretető lelkes látogatói vagy a távoli, meleg országokból visszatérő fellépők nemcsak hangjukkal, de látványukkal is színesítik a kertet. A madarak jelzik a tavasz beköszöntét
9 cuki tollgombóc, ami a te kertedet is meglátogatja idén: a leggyakoribb madarak itthon
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- debreceni állatkert
- különleges állat