Szavakkal irányítják a vak síelőt a pályán: a magyar sportoló történelmet ír
Ő az első látássérült magyar síelő, aki indulhat a téli paralimpián.
Balogh Zsolt kalandjai a tatai, egykori szőnyeggyári oviban kezdődtek, mostanra pedig ő lett az első vak síelő, aki hazánkat képviselheti a téli paralimpián márciusban Phjongcshangban.
Az óvoda után Zsolt kollégista lett Budapesten, ahol informatikai középiskolát végzett, de a sport kiskora óta fontos része volt az életének. Már ötödikes kisiskolásként teljesen önállóan közlekedett, eleinte busszal, majd később vonattal. Vajon Zsolt fejében megfordult, hogy a gyerekkori bringázást egy napon felváltja a síelés? Így vagy úgy, egy biztos: a parasportoló fényes jövőnek néz elébe.
Szavakkal irányítják a pályán
Zsolt 12 évesen, egy jól sikerült sítábor eredményeként tanult meg síelni, és, bár az átlagemberben félelmet kelthet a fiú merészsége, őt semmi sem tántoríthatta el elképzelésétől, miszerint egy napon profi sikló lesz. Míg 2006-2007 tájékán még a barátait kérte meg, hogy szavakkal navigálják őt lesiklás közben, négy évvel később eldöntötte, hogy versenyszerűen akar síelni.
Egyedüli látássérültként a sportágban nem volt könnyű edzőt találnia, végül Fábián Attilának küldött egy videót, aki elvállalta a felkészítését, egyben vezetését. Ez annyit tesz, hogy a parasportolót szavakkal kell irányítani a pályán. Zsolt 2013-ban, a spanyol világbajnokságon ismerkedett meg Bocsi Bencével, aki azóta mentorálja, és aki Pjongcshangba is elkíséri.
"Nem könnyű, sőt, nagyon fárasztó feladat ez: egyrészt olyan szinten jól kell síelni, ahogy más jár, hiszen végig a versenyzőre kell koncentrálni, minden vezényszóba belekalkulálni, hogy mikor ér ahhoz a kanyarhoz, kapuhoz vagy épp buckához, amin a vezető már túljutott. Közben a parasportoló is fókuszál: az is nagy segítség például, hogy honnan jön a vezető hangja. Nekik a sport nem egyéni verseny, hanem csapatmunka" - Bence a megpróbáltatásaikról is mesélt a KEMMA-nak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Gégemikrofon és hátizsákba épített hangszóró
Zsolt édesapjával eszkábált össze egy hangszórós hátizsákot, mellyel Bence irányíthatja őt. A férfi hozzátette, kemény, jeges pályán meglehetősen rosszul hallja vezetőjét, ahogy a buckák felismerése is nehézséget okoz, hiszen a síelő azokat csak akkor érzékeli, ha már ráhajtott.
A hangszórót gégemikrofonnal kötötték össze, Bence utasításai ezen keresztül jutnak el Zsolthoz. A gégemikrofon alkalmasabb szélsőséges körülményekhez, szeles időben ugyanis az egyszerű mikrofon nem működik jól, elmegy a hang, vagy túl hangos a levegő súgása. Az alábbi videóban a saját szemeddel láthatod, hogyan irányítja Bence Zsoltot. Nem kis túlzás nélkül mondhatjuk, le a kalappal előttük!
Kép forrása: Facebook/Balogh Zsolt.
Sportolók határok nélkül
A FINA Masters Világbajnokságon egyes versenyzők nemcsak sporteredményeikkel, de korukkal is kitűntek. Nézd meg képeken az idős sportolókat, akik energikusabbak, kitartóbbak és fittebbek, mint sok fiatal, aki még csak a húszas, harmincas éveit tapossa!
OLVASD EL EZT IS!
- úszás
- paralimpia
Ez most a legmeghatóbb magyar reklám: téged is elgondolkodtat
- paralimpia
- magyar