Forradalmi áttörést értek el magyar kutatók egy elterjedt betegséggel kapcsolatban: rengeteg kismama élete megváltozhat
Elindult a módszer szabadalmazása!
A Semmelweis Egyetem és a Debreceni Egyetem munkatársainak a világon először sikerült olyan paramétereket beazonosítaniuk, melyek segítségével csaknem százszázalékos pontosággal megállapítható már az első trimeszter során, kinél alakul ki terhességi cukorbetegség - közölte az MTI-vel a budapesti intézmény kommunikációs igazgatósága.
Hozzátették: eredményeikről a kutatók a közelmúltban tudományos publikációban is beszámoltak egy rangos szaklapban.
Áttörést értek el a magyar kutatók
Bár az egyik leggyakoribb kórkép a várandósság alatt, a terhességi cukorbetegség korai előrejelzésére eddig nem létezett megfelelően hatékony módszer - áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy a terhességi cukorbetegség a várandósok több mint 10 százalékát érinti Magyarországon (világszinten ez az arány körülbelül 17 százalék).
A kutatók a Debreceni Egyetem 2500 terhes nő adatait, vér- és vizeletmintáit tartalmazó biobankjából származó mintákon végeztek méréseket. A biobank 2010-2012 között épült, így ismert volt a várandósságok kimenetele, a gyermek és az édesanya későbbi egészségi állapota, betegségei.
A vizsgált markerek közül végül öt bizonyult alkalmasnak arra, hogy a terhesség kezdetén alig érzékelhető különbségeket megbízhatóan jelezze. Az öt laborparaméter az előző 2-3 hét vércukorszintjének átlagát mutató fruktózamin, egy gyulladásos folyamatokban részt vevő fehérje, a suPAR, melynek szintje az 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél magas, és három szteroidhormon, a kortizol, a kortizon és a 11-deoxikortikoszteron.
A hagyományos laborvizsgálatokat/kockázati tényezőket (életkor, testsúly) a fenti, speciális paraméterekkel kiegészítve az iparági sztenderdhez képest kisebb eltéréseket is követni tudtak. A kettő kiértékelésével az eddigi legprecízebb előrejelzést tudták adni - hasonlót, mint a terhességi magas vérnyomás kockázatbecslésére jelenleg forgalomban lévő módszer. "Ugyanakkor a módszer nem igényel olyan műszert, amivel egy átlagos felszereltségű labor ne rendelkezne" - idézik a közleményben Gerszi Dórát, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati klinikájának munkatársát, a publikáció első szerzőjét.
A tanulmányban jelezték, a korai felismerés azért különösen fontos, mert a terhességi cukorbetegség két ember életét befolyásolja. A méhen belül a magzati környezet egész életre kiható változásokat eredményezhet, például növekszik a kettes típusú cukorbetegség és az elhízás kockázata.
Mint írták, az anyánál korai kezeléssel, például diétával megelőzhető a nagymértékű súlygyarapodás, és késleltethető a 2-es típusú cukorbetegség megjelenése. A terhességi cukorbetegek 60 százalékánál ugyanis tíz éven belül kialakul a betegség, mivel a hajlam egyébként is jelen van.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ám ha terhesség alatt normál tartományban mozognak a vércukorértékek, és alacsonyabb az anya súlya a terhesség végén, annál kisebb a betegség és a későbbi szövődmények kockázata - hangsúlyozták a kutatók.
Mint írták, a következő lépés a szűrés szélesebb körben elérhetővé tétele; az orvosok a Semmelweis Egyetemen gondozott kismamákon is tervezik felmenő rendszerben bevezetni a szűrést. A módszer szabadalmazása is elindult.
Így készülnek valójában a tökéletes kismamafotók: meglepőek az előtte-utána képek
Hogy sikerülhetett ilyen tökéletesre és szépre a fotó? Hát így!
Így készülnek valójában a tökéletes kismamafotók: meglepőek az előtte-utána képek
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- terhesség
- kismama
Ennyi folyadékot kell innia a kismamának nyáron - A nőgyógyász szerint
- cukorbetegség
- kismama