Közölték a számot: ennyivel nőtt egy év alatt a magyar átlagkereset
2019-ben az előző évihez képest 11,4%-kal nőtt a bruttó és a nettó éves átlagkereset.
Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 406 400 forint volt, 13,1%-kal magasabb, mint egy éve, így a tavalyi, éves átlagkereset 367 800, a nettó 244 600 forint lett, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
A decemberi kereseteket jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek - jutalom, prémium - növekedése, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 270 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 278 000 forintot ért el, 13,1, illetve 13,2%-kal nőtt egy év alatt - tették hozzá. A reálkereset 2019-ben 7,7%-kal emelkedett a fogyasztói árak előző évhez mért 3,4%-os növekedése mellett.
Átlagkereset 2019-ben
Január-decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 378 100 forintot ért el. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 244 600, a kedvezményeket is figyelembe véve 252 100 forint volt. A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, 665 400 forint, és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb, 239 600 forint.
A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 403 600, míg a nőknél 335 800 forint volt, ez a férfiaknál 12,3, a nőknél 10,8%-os növekedést jelent egy év alatt. A bruttó átlagkereset a 25 év alattiak körében 285 000, a 25-54 évesek esetében 384 800, míg az 54 év felettieknél 363 100 forint volt.
Az átlagkereset növekedése az egyes korcsoportokban 17,2, 11,9, illetve 11,3% volt az előző év azonos időszakához képest. A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - bruttó átlagkereset 339 300 forintra becsülhető, amely 10,4%-kal nőtt az utóbbi egy évben. Január-decemberben a reálkereset 7,7%-kal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,4%-os növekedése mellett.
Fotók: Getty Images
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Különleges fotók a munka világából
Bármilyen útra is lép az ember, mindenképpen áldozatokat kell hoznia, vagyis sok esetben nagyon keményen kell dolgoznia, és kevés szabadidővel is beérnie. Egy érdekes fotópályázat ennek kapcsán a különböző szakmák megbecsülésére hívja fel a figyelmet.
Különleges fotók a munka világából: megható és elgondolkodtató pillanatok
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- felmérés
- munkahely
Magyarok vallottak az elvárásaikról: ilyen szerintük az ideális munkahely
- munkaerőpiac
- diploma