Nehezebb megvédeni a Földet egy aszteroidától, mint azt a tudósok gondolták
Bár a filmekben a sármos űrkutatók mindig megmentik a Földet, a valóságban nem biztos, hogy ki tudnának védeni egy nagyobb becsapódást.

A sci-fi filmekből ismert, égből érkező, lángoló meteoroktól egyelőre nem kell tartani, de a tudomány mégis előszeretettel eljátszik a gondolattal, "mi lenne, ha".
A tévében látottak mindenkit megnyugtatnak, egy jól irányzott rakéta és pár ügyes űrhajós a leghatalmasabb aszteroidát is eltéríti világmegsemmisítő pályájáról, azonban a valóságban nem lenne 100%-ban garantált a happy end.
Aszteroidabecsapódás
A gyorsan fejlődő űrkutatásnak köszönhetően egyre közelebb kerülhetünk az univerzum rejtelmeihez. Nap mint nap újabb csillagokat és kisbolygókat fedeznek fel, melyek közül nem mind veszélytelen. A tudósok eddig elfogadott hipotézise az volt, hogy egy nagyobb kőtömböt könnyebb szétzúzni, mint eltéríteni, ugyanis azon eleve találhatók repedések, míg a kisebbek hézagmentes struktúráját nehezebb megbontani.

A témában folyó legújabb kutatások azonban cáfolják ezt a fajta megközelítést. Egy 1 kilométer széles kisbolygót nála 25-ször nagyobbal ütköztettek, az 5 km/másodperc gyorsaságú becsapódás pedig nyilvánvalóan számtalan apró darabra rombolta a kísérleti aszteroidát. A szimulációs gyakorlatnak köszönhetően rádöbbentek, hogy egy nagyon fontos erővel nem számoltak: a mag gravitációs vonzásával.
A felrobbantott nagyméretű rögök ugyanis a szétesés után nem sokkal újra egy egységbe rendeződnek, a mágneses hatások miatt. Bár ez a formáció sokkal lazább, de méretében kiterjedt, így felfoghatatlan mértékű veszélyt jelentene, ha a Földbe csapódna. Az aszteroidafenyegetettség elleni legbiztosabb védekezési eljárás inkább az eltérítés marad, tehát ezt az ágat kell mesteri szintre fejleszteni a robbantásos megoldás helyett.
(Képek: Getty Images Hungary.)

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Nézd meg ezt is - Marsi vulkán
A kődarabnak egy óriási marsi vulkánhoz van köze.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!