Különleges kőzetet találtak a Holdon: most kiderült, hogy a Föld egy darabkája
Lehet, hogy a Földről származott a Holdon talált egyik kőzetminta.

A Holdról származó kőzetminták vizsgálatával foglalkozó ausztrál kutatócsoport szerint az egyik kőzetmintáról összetétele alapján erősen feltételezhető, hogy valójában a Földön képződött. Véleményük szerint a kőzet akkor került a Holdra, amikor egy aszteroida becsapódott a bolygóba több milliárd évvel ezelőtt.
Korábban találtak már vélhetően aszteroida-becsapódás révén a Földre került holdkőzetet, az ellenkezőjét azonban eddig nem figyelték meg. A nyugat-ausztráliai Curtin Egyetem kutatói az 1971-es Apollo 14 holdmisszió által gyűjtött és az amerikai űrkutatási hivatal - NASA - által kölcsönadott kőzetmintákat tanulmányozták a Svéd Természettudományi Múzeum, az Ausztrál Nemzeti Egyetem és a Houstonban lévő Holdkutató és Planetáris Intézet szakértőivel együttműködve.
Olyasmit tartalmaz, ami ritka a Holdon
Alexander Nemchin, a Curtin Egyetem tudósa pénteken elmondta: felfedezték, hogy az egyik 1,8 grammos minta kőzettani hasonlóságot mutat a Földön gyakori, a Holdon azonban meglehetősen ritka gránittal.
- A minta kvarcot is tartalmaz, mely még ritkább a Holdon. Ráadásul ebben a mintában a cirkon kémiája nagyon különbözik a holdkőzetmintákban valaha elemzett cirkonszemcsékétől, és jelentős hasonlóságot mutat a Földön talált cirkonokéhoz - tette hozzá Nemchin.

A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a minták alacsony hőmérsékleten formálódtak, valószínűleg víz jelenlétében és oxidálódott körülmények között. Ez még jobban valószínűsíti, hogy inkább alakult ki a Földön, mint a bolygó legnagyobb természetes kísérőjén. A kutatók elmélete szerint az ősi kőzetdarab egy nagyjából akkora aszteroida becsapódása során lökődhetett ki a Földről, amekkora kiirthatta a dinoszauruszokat.
A tudósok úgy vélik, hogy a Hold mintegy 4,5 milliárd éve alakult ki a Föld és egy másik, nagyjából Mars méretű csillagászati égitest összeütközésének eredményeként. A Hold ugyanakkor saját geológiai jellegzetességekkel formálódott, így kőzete könnyen megkülönböztethető a Föld kőzetétől.
A bizonyítékok szerint a kőzet a Földről származik
- Ez egy nagyon nagy energiájú formálódási folyamat, nem olyan, mintha csak letört volna egy darab, ami csendesen arrébb került, és ebből lett a Hold. Ez egy elég erőteljes folyamat, melynek eredményeképpen megváltozik a kémia - magyarázta Nemchin. Hangoztatta: ő és kollégái nem állítják 100%-os bizonyossággal, hogy a minta a Földről származik, de a bizonyítékok erre utalnak.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
- Lehetséges, hogy néhány szokatlan, az adott helyszínre rövid ideig jellemző körülmény eredményeként alakult ki ez a kőzet, és a minta a normálistól való rövid eltérés eredménye. Ugyanakkor egyszerűbb magyarázat az, hogy ez a darab a Földön alakult ki, és meteoritként került a Hold felszínére, amikor egy aszteroida a Földnek csapódott négymilliárd évvel ezelőtt, és kőzetanyagot lökött ki az űrbe és a Holdra - fejtette ki Nemchin.
Fotók: NASA; Getty Images.
Vörösre váltott a Hold, majd teljesen eltűnt
A különleges árnyalata miatt vérholdnak is nevezett jelenségre mindössze néhány évente egyszer van példa, a következő ilyen látványosságra 2022-ig várni kell. Ha idén lemaradtál róla, nézd meg képeken!
OLVASD EL EZT IS!

- tudomány
- csillagászat