Buszméretű aszteroida haladt el a Föld mellett: látványos felvételek készültek

A NASA szakemberei közzétették, hogy a napokban egy buszméretű aszteroida haladt el a Föld közelében.

Aszteroida a Föld közelében 2020 októberében
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

21 ezer kilométerre a Föld felszínétől egészen távolinak tűnhet, de a 2020 SW nevű üstökös valójában a Holdnál és a GPS-műholdaknál is közelebb száguldott el a bolygónk mellett. Ez a távolság pedig űrléptékekkel nézve elég kicsi.

Szerencsére nem kellett aggódni, az asztronómusok előre tudták, hogy nem csapódik be a Föld felszínébe. - Annak ellenére, hogy nincs ütközési pályán a Földdel, ha úgy lenne, akkor minden bizonnyal a meteor széttörne az atmoszférában - nyilatkozta a NASA egyik tudósa.

Éjjel-nappal figyelik az aszteroidákat

Az Arizonában található Catalania Égboltfelmérési Programban a tudósok folyamatosan monitorozzák a különböző méretű, sebességű és pályájú aszteroidákat, így fedezték fel még szeptember közepén a 2020 SW-nek nevezett meteort is. Becslésük szerint körülbelül 5-10 méter nagyságú lehet, akár egy kisebb busz. 

A látványos eseményről változatos felvételek jelentek meg a mexikói Monterrey városából, innen lehetett a legjobban látni az üstököst. A NASA egyik munkatársa, Paul Chodas így nyilatkozott: - Nagy mennyiségben haladnak el ilyen méretű aszteroidák. Minden évben vannak olyanok, melyek megközelítik a Földet, valójában ez évente akár többször is előfordulhat.

Ugyan ezeket a kicsi meteorokat sokkal nehezebb detektálni, de legalább nem jelentenek veszélyt a földi életre nézve, míg a könnyebben bemérhető, nagyobb darabok már komoly problémát okoznának, ha a bolygó vonzáskörzetéhez érnének. Szerencsére azokat már jó ideje figyelemmel kísérik, így előre fel lehet készülni az esetleges ütközésre vagy annak elkerülésére.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Képeken 9 elképesztő méretű meteor, ami a Földbe csapódott: a legnagyobbat elszállítani sem tudták

A legrégebbi és egyben legnagyobb ismert meteor közel 80 ezer évvel ezelőtt csapódhatott a bolygóba, de a helyén nem találtak krátert. 

Képeken 9 elképesztő méretű meteor, ami a Földbe csapódott: a legnagyobbat elszállítani sem tudták

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük